A hidegvérrel gyilkoló brit házaspárra életfogytig tartó börtön vár.

A notthinghami bíróság pénteken bűnösnek nyilvánította Susan és Christopher Edwards-ot. A házaspár büntetését a jövő héten fogják kiszabni, akár életfogytig tartó szabadságvesztést is kaphatnak. Az eladósodott pár még 1998 májusában egy második világháborús revolverrel mészárolta le a feleség 85 éves apját és 63 éves anyját, majd a holttesteket elásták a ház kertjében.

Tizenöt éven át élt egy brit házaspár az asszony meggyilkolt és kertben elásott szüleinek nyugdíjából és egyéb járandóságából. A bűncselekmény után a pár kiürítette a szülők bankszámláit, 15 éven át felvették azok nyugdíját és egyéb járandóságát, végül a házat is pénzzé tették a kertben elföldelt hullákkal együtt.
    
A rendőrség szerint az ötvenes éveik közepén járó házaspár összesen negyedmillió fontot - vagyis csaknem százmillió forintot zsebelt be a gyilkosság eredményeként. Ezt a pénzt is hamar felélték azonban, egyebek közt azért, mert a filmsztárok iránti rajongásból nagy összegeket költöttek olyan hírességek emléktárgyaira, mint Gary Cooper vagy Frank Sinatra. A pár 2013-ban Franciaországba szökött az esetleges lebukás elől, de ott újra annyira eladósodtak, hogy a pénzért kuncsorgó férj végül bevallotta a gyilkosságot saját édesanyjának, aki értesítette a rendőrséget.