Taxiként éledtek újra Fidel Castro elnöki limuzinjai

Vágólapra másolva!
Az egykori kubai elnök szovjet luxusautói ma egyszerű taxiként róják Havanna utcáit.
Vágólapra másolva!

A Szovjetunióban gyártott GAZ és ZIL elnöki limuzinokat az akkor még hatalmon lévő Castro a hatvanas és hetvenes években kapta személyes használatra. Az Associated Press beszámolója szerint az egykori kubai kommunista vezérnek Nyikita Hruscsov volt szovjet pártvezetőtől a ZIL-111-es limuzin első nyitott kivitelű példányát kapta ajándékba. A hírügynökség szerint maga Fidel Castro a legszivesebben nem ezekkel a luxusautókkal, hanem katonai Jeepjét utazott a legszívesebben.

Ugyanakkor a szovjet limuzinokban utaztatták a Kubába látogató híres embereket: például Jimmy Carter volt amerikai elnököt is egy ilyen autóval fuvarozták a repülőtérről a szállására, pedig Castrónak akkor már Mercedes-Benz gyártmányú autói is voltak.

Kádár János Fidel Castroval és más szocialista vezetőkkel Brezsnyev temetésén Moszkvában, 1982-ben Forrás: AFP/Ria Novosti/Alexander Makarov


Az azóta leselejtezett állami limuzinok a hírügynökség szerint nem múzeumba vagy bontókba kerültek, hanem taxiként róják Havanna utcáit. A luxuskategóriás járművek közül néhány évvel ezelőtt tizennégy autó az állami tulajdonú Cubataxi cég flottájába kerültek. Ezek közül tíz még mindig közlekedik: korukból adódóan az autók külseje már nem makulátlan, de a turisták nagyon szeretnek bennük utazni: különösen, amikor megtudják, eredetileg ki használta az autót - nyilatkozta az egyik taxis, Moises Suarez az Associated Pressnek. Suarez autójában - erről képek itt láthatók - még egy "Mosolyogj, Jézus szeret téged!" felirat is olvasható a sofőr oldalán lévő ajtón - hasonló matrica a kilencvenes évek előtt elképzelhetetlen lett volna, addig ugyanis az országban tiltva voltak a vallásgyakorlás.

Bár a hatszemélyes limuzinban bőségesen van lábtér az utasok számára, mai szemmel már nem számít luxusautónak: a fa berakású műszerfal már kopott, a kárpit pedig kifakult, dohos, és szivarfüst szaga árad belőle.