Hatalmas a felfordulás a brit kormányban

Vágólapra másolva!
David Cameron a Konzervatív Párt vezette kormány eddigi legnagyobb átalakításába kezdett. Az új kabinetben sokkal erőteljesebben jelenhet meg az EU-szkeptikus vonal.
Vágólapra másolva!

Hétfőn éjjel teljesen váratlanul jelentette be a Downing Street, hogy távozik a tisztségéből William Hague külügyminiszter. Ezzel a váltással indult be a brit kormány nagyszabású átalakítása, amelyet az ellenzéki Munkáspárt csak „a mérsékeltek lemészárlásaként” emleget.

William Hague veterán politikusnak számít, és a 2015-ös választások után, 26 év képviselőséggel a háta mögött egyébként is elköszönt volna a parlamenttől. A jövő májusban esedékes parlamenti választásokig az alsóház vezetőjének tisztségét tölti be. David Cameron az eddigi védelmi minisztert, Philip Hammondot nevezte ki a helyére.

Hammond személyében a belső kabinet egyik leginkább EU-szkeptikus tagja került a külügyi tárca élére. Philip Hammond nemrégiben, a BBC-nek nyilatkozva kijelentette: ha nem sikerül érdemben újratárgyalni Nagy-Britannia és az Európai Unió viszonyrendszerét, akkor a kormányfő által a brit EU-tagság sorsáról kilátásba helyezett népszavazáson ő arra fog voksolni, hogy Nagy-Britannia távozzon az unióból.

A BBC politikai elemzője szerint az átalakítás célja részben az, hogy új arcok jelenjenek meg a kormányban, amely sok brit választó szemében túlságosan is homogén volt, és főként fehér férfiak alkották. Cameron több női minisztert is szeretne a kormányában, így kaphatott feladatot Liz Truss, aki 38 évesen lesz oktatási miniszter. A BBC szerint további négy női politikus is miniszteri széket kap.