Ismét megjelent Szerbiában a nyugat-nílusi láz

Vágólapra másolva!
Az idei első eset egy vajdasági beteget érint. Embereknél a fertőzöttek 80 százaléka tünetmentesen vészeli át a betegséget, és vélhetőleg életre szóló immunitás alakul ki.
Vágólapra másolva!

Ismét megjelent a nyugat-nílusi láz Szerbiában, az idén első esetben egy vajdasági, egészen pontosan óbecsei betegnél állapították meg. A belgrádi Batut Közegészségügyi Intézet szerdán este hozta nyilvánosságra vizsgálati eredményeit, ezzel hivatalosan is megkezdődött a nyugat-nílusi láz idei idénye az országban. A közeljövőben további megbetegedésekre lehet számítani.

A Batut Közegészségügyi Intézet adatai szerint tavaly 238 beteget regisztráltak, és 32 ember bele is halt a fertőzésbe. A nyugat-nílusi vírus által okozott megbetegedések jellemzően olyan időszakokban fordulnak elő, amikor sok a szúnyog, mert a vírus szúnyogcsípéssel terjed. Az első megbetegedések általában július második felében jelentkeznek, a legtöbb beteget pedig augusztusban és szeptemberben regisztrálják. A fertőzés szempontjából a legnagyobb veszélyben az idősebbek vannak, akiknek gyengébb az immunrendszerük, valamilyen krónikus betegségben, magas vérnyomásban, cukorbetegségben, szívritmuszavarban vagy idegrendszeri zavarban szenvednek.

A nyugat-nílusi lázat okozó vírust először 1937-ben Ugandában azonosították, és 1950-ben Egyiptomban okozta az első nagyobb járványt. A vírusgazdák a madarak, közöttük pedig szúnyogok révén terjed, az emberre is szúnyogcsípés útján kerül át a kórokozó.

Embereknél a fertőzöttek 80 százaléka tünetmentesen vészeli át a betegséget, és náluk vélhetőleg életre szóló immunitás alakul ki. Az esetek ötödében a megbetegedés túlnyomórészt enyhe tünetekkel – láz, izomfájdalom, fejfájás, nyirokcsomó-megnagyobbodás, bőrkiütések – jár, magától gyógyul. Az esetek kis hányadában (1 százalék körül) azonban a fertőzés agyhártya- vagy agyvelőgyulladást okozhat, ami bénuláshoz, kómához vagy a beteg halálához vezethet.