Ukrán válasz az orosz csapatösszevonásra

Vágólapra másolva!
Az ukrán parlamentben összeverekedtek a csapatok mozgósításáról szóló indítványon, de aztán csak megszavazták azt is, hogy még 65 éves tiszteket is behívhatnak.
Vágólapra másolva!

Az újabb részleges katonai mozgósításról szóló elnöki rendelet vitája során verekedés tört ki az ülésteremben a Viktor Janukovics posztjáról eltávolított volt államfő hivatali idejében kormányzó Régiók Pártja és a jelenleg kormányon lévő nacionalista Szabadság párt képviselői között.

A képviselők végül jóváhagyták a rendeletet.

Az ukrán parlament jóváhagyta kedden az újabb részleges katonai mozgósításról szóló elnöki rendeletet.

A határozat indoklása szerint a részleges mozgósításról hozott döntésre "a katonák és békés lakosok halálát okozó terrorizmus kelet-ukrajnai terjedése" miatt van szükség, továbbá azért, mert Oroszország jelentős csapatokat csoportosít Ukrajna határaihoz, ami "külső támadás veszélyét jelenti, és fenyegeti az ukrán állam függetlenségét".

A mozgósítást a határozat életbe lépését követően, 45 napos időszakban hajtják végre.

A parlament törvénymódosítást fogadott el, amelyben felemelte a tartalékos tisztek hadkötelezettségségének maximális életkorát az eddigi 50 évről az altiszteknél 60, a főtiszteknél 65 évre.

Mikola Levcsenko, a Régiók Pártjának képviselője felszólalásában kijelentette, hogy kudarcba fulladt Petro Porosenko elnök kelet-ukrajnai béketerve. Olekszandr Turcsinov házelnök megvonta tőle a szót, ami dulakodást váltott ki a honatya frakciótársai és a "szvobodás" képviselők között. Ezután a házelnök megszavaztatta, hogy távolítsák el Levcsenkót az ülésteremből. A javaslatot a jelen lévő képviselők többsége elfogadta.

Nagy nehezen leszavazták a kommunistákat

A parlament keddi ülésén a maláj repülőgép lezuhanásával összefüggésben nyilatkozatban szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy nyilvánítsa terrorszervezetekké a donyecki és a luhanszki szakadárok "népköztársaságait", valamint nyújtson segítséget - beleértve a haditechnológiait is - Ukrajnának a terrorizmus elleni küzdelemben.

A képviselők kedden törvénymódosítást fogadtak el, amely lehetővé teszi a kommunista párt képviselőcsoportjának feloszlatását. Az indítványt ötödik nekifutásra szavazta meg a parlament, a 450 fős törvényhozás 230 képviselőjének támogatásával. A módosítás értelmében a házelnök bejelentheti egy frakció feloszlását, ha tagjainak száma a meghatározott minimum alá csökken. A szabályok szerint a minimális létszám a parlamenti ciklus kezdetekor meglévő legkisebb frakció tagjainak száma. A jelenlegi összetételű törvényhozásban a kommunistáké volt a legkisebb létszámú frakció, amelyből mostanáig több képviselő kilépett. Turcsinov közölte, hogy miután az államfő aláírta a törvényt, bejelenti a kommunista frakció feloszlását.