Menzán kosztolt a pápa

Pápai ebéd a dolgozók menzáján
Pápai ebéd a dolgozók menzáján
Vágólapra másolva!
A vatikáni dolgozók menzáján ebédelt pénteken Ferenc pápa, aki váratlanul jelent meg és másokkal együtt sorba állt az ételért.
Vágólapra másolva!
Pápai ebéd a dolgozók menzáján Forrás: MTI/EPA/L'Osservatore Romano

A történtekről Franco Paini, a vatikáni menza szakácsa számolt be a Vatikáni Rádiónak.
Elmondta, hogy előzetes értesítés nélkül a pénteki ebédidőben egyszer csak megjelent Ferenc pápa. Kézbe vett egy műanyag tálcát és beállt a vatikáni dolgozók közé a sorba.

"Tésztát választott, paradicsomos szósz nélkül, második fogásnak halat" - mesélte el Paini. Hozzátette, hogy Ferenc pápa mindenkivel kedvesen elbeszélgetett, és az iránt érdeklődött a vatikáni dolgozóktól, milyen a munkájuk, hogyan érzik magukat.

Oda ült le, ahol éppen hely volt a menzán. A Vatikán ipari létesítményeiben dolgozó munkások mellett foglalt helyet. Fotókat a l'Ossservatore Romano szentszéki napilap közölt a Twitter-fiókján.

Ferenc pápa a megválasztása óta a vatikáni Szent Márta-ház menzáján reggelizik, ebédel és vacsorázik. A vatikáni menza a Szent Péter bazilikának ezzel ellentétes oldalán üzemel: oda járnak ebédelni többek között a vatikáni könyvtár, posta, gyógyszertár és a pápai hivatalok egyházi és laikus dolgozói.