A szankciók csak elmérgesítik az orosz-amerikai viszonyt

Vágólapra másolva!
Az orosz külügyi tárca "ártalmasnak és rövidlátónak" nevezte szerdán az Egyesült Államok által Oroszország ellen életbe léptetett szankciókat és előre vetítette, hogy ezek csak még inkább elmérgesítik az amerikai-orosz viszonyt.
Vágólapra másolva!

"Washington ehhez hasonló döntései sehova sem vezetnek, csak tovább mérgesítik az amerikai-orosz kapcsolatokat és nagyon kedvezőtlen környezetet teremtenek a nemzetközi kapcsolatokban, ahol gyakran döntő szerepet kap az országaink közötti együttműködés" - olvasható a moszkvai külügyminisztérium által kiadott sajtóközleményben.

"Ennek az ártalmas és rövidlátó politikának a tényleges veszteségei meglehetősen kézzelfoghatóak lesznek Washington számára" - figyelmeztettek a kommünikében.

Barack Obama amerikai elnök kedden újabb, az orosz energetikai, hadiipari és pénzügyi szektort érintő amerikai szankciók bevezetését jelentette be Oroszország ellen. Az elnök a gazdasági büntetőintézkedések meghozatalát azzal indokolta, hogy Oroszország továbbra sem működik együtt az ukrajnai válság rendezésében, mi több, tovább támogatja a szakadárokat, tüzérséggel löveti az ukrán kormányerők állásait és csapatokat vont össze a két ország határán. Obama mindehhez hozzátette, hogy Moszkva mindezidáig nem működött együtt a Kelet-Ukrajna felett lelőtt maláj utasszállító katasztrófájának kivizsgálásában sem.