Kivégzi a Hamász az árulókat

Vágólapra másolva!
Palesztin médiajelentések szerint a Hamász legalább harminc civilt kivégzett az elmúlt napokban, akiket azzal vádoltak, hogy együttműködtek az izraeli hadsereggel – aztán hősként megünnepelték őket, mint a gázai harcok áldozatait.
Vágólapra másolva!

Nevük elhallgatását kérő palesztin biztonsági források számoltak be a gyilkosságokról a Palestine Press News Agencynek. A feltételezett árulókkal a Gázai övezet északi részén lévő Sedzsaija környékén végeztek.

A palesztin jelentés megerősíti a WND független amerikai hírportál korábbi értesülését. Ők a Hamászhoz és az Iszlám Dzsihádhoz közelálló forrásokból úgy értesültek, hogy a legtöbb kivégzést a rövid humanitárius tűzszünet idején követték el.

Az izraeliekre fogták

Az állítólagos kollaborálókat azzal vádolták, hogy elvezették az izraeli katonákat a csempészalagutakhoz, és információkat adtak nekik át a Hamász infrastruktúráját illetően.

A Hamász azután nyíltan Izraelt vádolta meg a gyilkosságokkal, azt állítva, hogy az illetőket az izraeli hadsereg mészárolta le a sedzsaijai támadás során.

Szemtanúk beszámolója szerint nyilvánosan meg is ünnepelték az áldozatokat, mint a Hamász mártírjait.

Vizsgálat is volt?

A Hamász állítása szerint viszont a „kémeket” az után végezték ki, hogy előbb néhányuk ellen vizsgálatot folytattak, amelynek során fegyvereket és kommunikációs eszközöket találtak.

Korábban olyan beszámolók láttak napvilágot, hogy a Hamász katonai szárnya civil ruhás ügynökökkel figyeltette a feltételezett informátorokat.

Állítólag a tüntetőkre is lőttek

Az izraeli 10-es csatorna kedden arról számolt be, hogy a Hamász fegyveresei lelőttek mintegy húsz palesztint hétfőn éjszaka, akik a szervezet és a háború ellen tüntettek.

A fegyveresek állítólag összeterelték és az utca közepén lőtték őket agyon.

A hírt azonban független források nem erősítették meg.