Életrajzi könyvet írt apjáról az ifjabb Bush

Vágólapra másolva!
Eddig még egyetlen elnök sem írt könyvet az édesapjáról, aki ráadásul maga is államfő volt.
Vágólapra másolva!

Személyes hangvételű életrajzot írt apjáról, George Bushról fia, George W. Bush. Az elnöki biográfia novemberben kerül a könyvesboltokba, bár címe még nincs a könyvnek.

A 2001 és 2009 között hatalmon lévő ifjabb Bush egy nyilatkozatában nagy szolgának, nagy államférfinak és mesés apának nevezte az idősebb Busht, aki 1989-től 1993-ig volt a Fehér Ház lakója és immár 90 éves. Az Egyesült Államok 41. elnökét Bill Clinton váltotta az államfői székben, amelyet azután a fiatalabb Bush hódított vissza 43. elnökként. Az Egyesült Államok történetében a két Bushon kívül csupán egyszer volt példa arra, hogy egy elnök fia is elnök lett: ők John Adams és John Quincy Adams. Köztük azonban nagyobb a sorszámkülönbség: az apa a második elnök volt, fia a hatodik.

Az életrajz első kiadása a tervek szerint egymillió példányban jelenik majd meg és hangoskönyv formájában is kapható lesz. A kiadó történelmi és páratlan biográfiának nevezte Bush készülő művét. Eddig még egyetlen elnök sem írt könyvet édesapjáról, aki ráadásul maga is államfő volt.