Milyen érzés megölni 140 ezer embert?

2014.08.03. 08:43

A héten az utolsó tagja is meghalt az Enola Gay bombázó legénységének, amely hatvankilenc évvel ezelőtt ledobta a világ első atombombáját Hirosimára. Tízezrek haltak meg azonnal, a katonák első érzése mégis a megkönnyebbülés volt. Hogyan élték meg a történelmi bevetést, és mit gondoltak később arról, amit tettek?

Elrepültünk Iwo Jima fölött, miközben a tűzszerészek ellenőrizték és élesítették Little Boy-t. Amikor elhagytuk a szigetet, elkezdtünk felkapaszkodni a bombázási magasságra, 30 ezer láb magasra (9 kilométer). Minden tiszta volt, és én azt csináltam, amit navigátorként mindig is csinálnom kellett (…).

Amikor átrepültünk egy belső tó fölött, felsejlettek előttem Hirosima vonalai mérföldekre előttünk. Az első gondolatom az volt, „ez a célpont, gyerünk és bombázzuk le a nyavalyást”. De az ég csendes volt. 58 küldetést repültem végig Európában és Afrikában, és azt mondtam a srácoknak, hogy ott már rég lerobbantottak volna minket a levegőből.

Megerősítettük a célpontot, aztán hátramentem és lehuppantam. A következő dolog, amit éreztem, az az volt, ahogy a négytonnás bomba elhagyja a gépet – hirtelen meglódult, majd azonnal jobbra fordult, és süllyedt 600 métert. Azt mondták nekünk, hogy ha nyolc mérföldre leszünk, mire az a dolog elsül, akkor valószínűleg nem lesz baj – ezért az volt a cél, hogy minél távolabbra kerüljünk a robbanástól.

A pilótát leszámítva mindegyikünk fekete védőszemüveget viselt, de még így is láttuk a villanást, mintha egy villanykörte robbant volna fel a repülőben. Hatalmas lökést éreztünk, és a földre estünk. Valaki azt kiáltotta, hogy „légelhárítás”, de természetesen nem lövedék volt, hanem a bomba lökéshulláma. A géppuskás később elmesélte, hogy látta, ahogy közelít felénk, mint a pára meleg napokon az autóparkolók fölött, csak hatalmas sebességgel előretörve. Megfordultunk, hogy lássuk Hirosimát. Ekkor már ott volt fölötte a fehér felhő 12 kilométeres magasságig érve.

***

A beszámoló a héten elhunyt Theodore Van Kirk kapitánytól származik, aki navigátorként szolgált az amerikai Enola Gay-en, a repülőn, amely 69 évvel ezelőtt ledobta a világ első atombombáját. A B-29-es típusú bombázó szállította a Little Boy-nak, azaz Kisfiúnak keresztelt urántöltetet, amellyel 1945. augusztus 6-án bombázta le az amerikai hadsereg a japán Hirosimát.

Gombafelhő Hirosima felett. A képre kattintva galéria nyílik!Forrás: AFP

A 93 éves Van Kirk volt az Enola Gay személyzetének utolsó életben lévő tagja. Végelgyengülésben halt meg szerdán egy Georgia állambeli idősek otthonában. A híres második világháborús bombázó tizenkét fős személyzetét kalandos úton válogatták be a Manhatten-tervbe (az atomfegyver kifejlesztésére szolgáló közös vállalkozás, melyben részt vett az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Kanada), és az első atomtámadásba.

De vajon mit gondolnak az atombombáról, és arról, hogy az általuk ledobott fegyver 140 ezer embert ölt meg, az áldozatok felét egyetlen másodperc alatt?

Pokoli nagy robbanás lesz

Az Enola Gay parancsnoka és egyben a pilótája is Paul Tibbets ezredes volt. Őt a támadás előtt egy évvel, 1944-ben szervezték be az amerikai atomprogramba. Tibbets a Guardiannak adott 2002-es interjújában azt mondta, hogy egy gép tesztelése közben egyszer csak ráparancsoltak, hogy csomagolja össze a cuccát, mert a légierő egyik parancsnoka várja Colorado Springsben. A tábornok arra kérte, hogy segítsen megtervezni egy repülőtípust, amely képes célba jutatni egy újonnan kifejlesztett fegyvert. Tibbets akkor még nem tudta, hogy az atombombáról van szó, a tábornok viszont már ott figyelmezette, hogy nagy a felelőssége: ha sikerrel jár, akkor valószínűleg kitüntetik, de ha nem, akkor az is elképzelhető, hogy börtönbe csukják.

Tibbets ezek után visszajáró vendég lett a Manhatten-terv központjában, Los Alamosban, de arról, hogy a bomba mekkora pusztító erővel bír, csak később szerzett tudomást. „Azt mondták, 20 ezer tonna TNT erejével fog felrobbanni. Sohasem láttam még fél kiló TNT-t sem felrobbanni (…). Csak arra tudtam gondolni, hogy pokoli nagy robbanás lesz” – mondta.

Tibbets semmit sem bízott a véletlenre: azzal kezdte, hogy kifaggatta az atombomba szülőatyját, Robert Oppenheimert, hogyan van esélyük elhúzni a csíkot a repülővel a gyilkos robbanás elől. Oppenheimer azt tanácsolta, hogy ne egyenesen próbáljon meg menekülni, mert akkor pont belerepül a lökéshullámba, helyette repüljön inkább 159 fokos szögben minél távolabb, amilyen gyorsan csak lehet. Tibbets azt mondta, tudta, hogy a bomba kidobása után 40-42 másodperce lesz a robbanásig, ez alatt az idő alatt kell elég messzire jutnia.  „Addig gyakoroltam, amíg gondolkodás nélkül végig nem tudtam csinálni” – mondta.

A Hirosimára ledobott bomba, a Little Boy. A képre kattintva galéria nyílik!Forrás: AFP

Tibbets a gépet az édesanyjáról nevezte el Enola Gay-nek. Amikor nő a meghallotta a rádióban a nevét, állítólag nem tudta abbahagyni a nevetést. A legénység egy részét is maga az ezredes választotta ki, jórészt olyanokat, akikkel korábban együtt repült az európai bevetései során. Ilyen volt Theodore Van Kirk navigátor is. Másokat beosztottak mellé, például a bomba egy kezelőjét, Morris Jeppsont. Őt és öt társát hónapokon keresztül képezték radarmérnöknek, a bomba rendszereinek felügyelete volt a feladatuk. Végül azonban csak kettőt választottak ki közülük a hirosimai akcióra, és kettőjük között is érmefeldobás döntötte el, hogy ki száll fel az Enola Gay-re. Jeppson lett a befutó.

Nem tudták biztosan, hogy fog-e működni

„A legfontosabb gondolat a fejemben az volt, hogy robbanjon fel a bomba, és vége a háborúnak” – mesélt Jeppson az Enola Gay akciójáról a BBC-nek. A többiekkel ellentétben neki a hirosimai volt az egyetlen éles bevetés egész életében. Azt mondta, a küldetés során csak egyszer aggódott: amikor kioldották a bombát. Tudta, hogy 43 másodpercnek kell eltelnie a detonációig, ezért számolt magában. De amikor a végére ért nem történt semmi. „Borzasztó volt” – mondta, de túl gyorsan számolhatott, mert egyszer csak megérezte az első lökéshullámot, majd amikor a második is elérte a gépet, már azt is tudta, hogy a bomba a megfelelő magasságban robbant. Az ugyanis már nem közvetlenül a bombától származott, hanem a talajról csapódott fel (a bombának jóval a föld fölött kellett felrobbannia). 

Az Enola Gay földet ér a mariana-szigeteki Tinian kifutóján. A képre kattintva galéria nyílik!Forrás: AFP

Van Kirk első gondolata is az volt a robbanás után, hogy a bomba működött. Emiatt többen is aggódtak, korábban ugyanis soha nem vetettek még be atombombát. A visszaemlékezésekből az is kitűnik, hogy a legénység többsége úgy gondolta, azért fontos, hogy a bomba működjön, mert ezzel az akcióval befejezhetik a háborút. Van Kirk azt mondta, hogy a robbanás után nincs az a keményfejű katonai vezető, aki visszautasítaná a megadást.

Egy atombomba nem volt elég a háború befejezéséhez

Részben igaza volt, de ehhez a hirosimai atombomba nem volt elég. Három nappal később a szövetségesek a japán Nagaszakira is atombombát dobtak, a történelem során másodszor, és azóta is utoljára. A hirosimai áldozatok számáról csak becslések léteznek: a hirosimai emlékművön 61 ezer 443 név szerepel, élelmiszerjegyét 78 150 ember nem váltotta be soha többé, az amerikai felderítés 139 ezerre tette az áldozatok számát. Az emberek többségének halálát nem maga a robbanás okozta, hanem az azt követő tűzvész, omlás és pánik. Sokan csak napokkal később, a hőhatás, a lökéshullámok vagy a radioaktív sugárzás következtében vesztették életüket. Nagaszakiban hetvenezer ember halt meg.

Öt nappal a második atombomba ledobása után Japán feltétel nélkül megadta magát. Az amerikai álláspont azóta is az, hogy az atomtámadással a még nagyobb emberáldozattal járó szárazföldi inváziót akarták megelőzni (a washingtoni becslések szerint az akár egymillió ember életébe is kerülhetett volna, mindkét oldalról). A bomba felrobbantása azonban üzenet volt a Szovjetuniónak is, egyfajta erődemonstráció.

Az amerikai elnöknek elakadt a szava

A legénység minden tagja azonnal megkapta a Szolgálati Kereszt kitüntetést, amint leszálltak a bázisnak számító amerikai támaszponton. A tagok szerint ezek után rengeteg levelet kaptak amerikaiaktól, amelyben megköszönték nekik az akciót, és azt, hogy véget vetettek a háborúnak. Van Kirk azonban azt is megjegyezte, hogy amikor hetekkel később elutazott Japánba, az ottaniak elfordították a fejüket, amikor meglátták őket.

Carl Andrew Spaatz tábornok az amerikai légierő vezérkari főnöke átadja a Szolgálati Keresztet Paul Tibbetsnek rögtön a földet érés után. A képre kattintva galéria nyílik!Forrás: Air Force Historical Research Agency

Tibbets ezredest évekkel később, 1948-ban Harry S. Truman amerikai elnök is vendégül látta a Fehér Házban. Nem egyedül ment, vele volt Carl Spaatz vezérkari főnök és Doolittle tábornok is. Tibbets visszaemlékezése szerint az elnöknek mindenkihez volt egy jó szava, amikor azonban hozzá fordult, megnémult. Végül tíz másodpercnyi csend után megkérdezte tőle, hogy mit gondol? Erre ő azt válaszolta, hogy azt tette, amit parancsoltak neki. Erre Tibbets szerint Truman rávágott az asztalra, és azt mondta: „Nagyon is igaza van, én voltam, aki odaküldte magát. Ha bárki is kérdőre akarná vonni, irányítsa csak hozzám!” Tibbets szerint soha senki nem vonta kérdőre.

Megtenné-e újra?

A legénység más tagjait viszont igen. „Évek óta mindig két kérdést tesznek fel nekem. Megtenné-e újra? Van bűntudata amiatt, hogy részt vett a hirosimai pusztításban?” – írja az akcióról szóló könyvében Jacob Beser. Ő volt az egyetlen, aki ott volt mindkét atomtámadásnál a bombát hordozó repülőn. Hiroshima & Nagasaki Revisited című könyvében úgy fogalmaz, hogy mindig azt a környezetet kell vizsgálni, amelyben a döntések születtek. Ez alapján, ha előállna ugyanaz a helyzet, mint 1945-ben, akkor nem habozna újra felszállni az atombombát vivő gépre. „Semmilyen vitát nem akarok hallani az erkölcsről. A háborúból természetnél fogva hiányzik az erkölcs” – írta, hozzátéve, hogy egy atombombától senki sem lesz halottabb annál, mintha egy hagyományos bomba ölné meg.

2002-ben volt olyan, a támadásban részt vevő katona, aki a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy a japánok megérdemelték Hirosimát, a háborúban ugyanis nincsenek civilek. „Mindenki csinál valami, bombát épít, és hozzájárul a harcokhoz” – mondta, és felidézte a Pearl Harbor-i japán támadást is, amelynek során a japán hadsereg hadüzenet nélkül lecsapott az Egyesült Államok csendes-óceáni flottájára.

Nagyon sajnálom

A legénység tagjai közül azonban voltak olyanok is, akik a sajnálatukat fejezték ki. Morris Jeppson azt mondta, hogy a gép fedélzetén, miután megnyugodott, hogy a bomba működött, csak a pusztításra tudott gondolni, amit az a városnak okozott.

„Soha többé nem szabad újra megtörténnie” - nyilatkozta az atomtámadás 1995-ös évfordulóján a Charlotte Observer című amerikai lapnak Tom Ferebee, aki szintén a legénységhez tartozott. „Nagyon sajnálom, hogy a bomba következtében annyian életüket vesztették, és félelmetes elgondolni, hogy mindez a háború végén történt” – tette hozzá.

Dollárezreket lehetett keresni a relikviákkal

A legénység tagjainak egy része a II. világháború után is maradt a hadseregben, volt aki harcászati eszközöket kezdett tervezni. Mások a civil szférában helyezkedtek el, cukorkakereskedelemmel vagy épp mikrohullámú sütőkkel kezdtek foglalkozni. Ketten is írtak könyvet az Enola Gay akciójáról, az egyik a korábban már említett Jacob Beser, a másik pedig Bob Caron gépágyús, aki a fotózott is a repülőn, és az egyetlen ember, aki elejétől a végig végignézte a robbanást.

Az Enola Gay legénysége, középen Paul Tibbets ezredes. A képre kattintva galéria nyílik!Forrás: AFP

A gépről származó relikviák hamarosan ritkasággá váltak, a legénység némely tagja pedig jó áron adott túl a birtokukban maradt csecsebecséken. Robert Lewis másodpilóta fedélzeti naplója 37 ezer dollárért kelt el egy aukción 1971-ben, majd 1978-ban akkoriban az rekordösszegnek számító 85 ezer dollárért került a Forbes magazin kiadójához, Malcolm Forbes-hoz.

Morris Jeppsonnak még bírósági ügye is volt egy az Enola Gay-ről származó kis műszer eladása miatt. A szövetségi kormány megakadályozta volna az árverést, mondván, hogy a műszer titkos adatokat is tartalmazhat, és egyébként is kormányzati tulajdon, de a bíróság Jeppson javára ítélt, így végül 167 ezer dollárért túladott rajta.

Az Enola Gay ma

Maga az Enola Gay 2003 óta a Smithonian Intézet washingtoni múzeumának egyik hatalmas hangárjában van kiállítva. A megnyitó nem volt zökkenőmentes, tüntetők vért jelképező vörös festékkel öntötték le a gépet, Hirosima polgármestere pedig egy petíció révén követelte, hogy a gépet ismertető felirat a technikai adatokon túl térjen ki az Enola Gay-hez fűződő tragédiára is, és tüntesse fel, hogy az atomtámadásoknak összesen mintegy 230 ezer halálos áldozata volt. A tüntetők között volt hat hirosimai és nagaszaki túlélő is, akik - mint hangoztatták - életük során másodszor kerültek szembe a nehézbombázóval. A két lebombázott városban minden évben megemlékeznek az atomtámadásról, 2010-ben először pedig amerikai, francia és brit diplomaták is ellátogattak a megemlékezésre.