Szíriai felkelők betörtek Libanonba

2014.08.03. 09:11

Szíriai fegyveres felkelők egy csoportja szombaton megtámadott egy libanoni várost a határ közelében, foglyokat szabadított ki, és megölt négy embert – közölték helyi illetékesek.

A fegyveresek rendőröket és katonákat ejtettek foglyul Arszal városában, és szabadon bocsátásukért cserébe a városban fogva tartott „legveszélyesebb bűnözők közül többnek” az elengedését követelték – közölte a libanoni hadsereg.

A Szíriában zajló, három éve tartó polgárháború kezdete óta ez volt az eddigi legsúlyosabb támadás, amelyet Libanon területén követtek el szíriai fegyveresek. Az összetűzés nem sokkal az után zajlott le, hogy libanoni katonák elfogták az an-Núszra Frontnak, az al-Kaida terrorszervezet szíriai ágának egy feltételezett tagját.

Fegyvereket is zsákmányoltak

Szemtanúk beszámolói szerint a várost álarcot viselő fegyveresek rohanták meg, az utcákon fegyveres harc bontakozott ki, a levegőben libanoni harci helikopterek köröztek. A támadók egy rövid időre elfoglalták a helyi rendőrség épületét is.

Az összetűzésekben meghalt két libanoni katona és két helyi lakos, akik szembeszálltak a fegyveresekkel. A lázadók fegyvereket zsákmányoltak, és több foglyot kiszabadítottak, mielőtt visszavonultak a városból.

Határozott lesz a válasz

A libanoni hadsereg a két katona halálára válaszolva „határozott és erőteljes” fellépést helyezett kilátásba annak érdekében, hogy a szíriai konfliktus ne terjedjen át Libanon területére.

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma Jean Psaki szóvivő útján határozottan elítélte a támadást, és felszólította a különböző libanoni politikai erőket, hogy őrizzék meg országuk semlegességét a szomszédos országban dúló konfliktussal szemben.