Valószínűleg nem ebolás a gyanús New York-i beteg

Vágólapra másolva!
A manhattani Mount Sinai Kórházba vasárnap érkezett az Ebola-gyanús férfi, aki Nyugat-Afrikából repült New Yorkba – hozta nyilvánosságra az intézmény. Az Ebola-vírus mellett több más, hasonló tünetekkel – magas lázzal és gyomorpanaszokkal – járó betegségre is tesztelik.
Vágólapra másolva!

A betegtől vett vért elküldték vizsgálatra az atlantai járványügyi hivatalhoz, ahol 24-48 óra alatt állapítják meg, fertőzött-e. Mindenesetre a városi önkormányzat egészségügyi osztálya közleményt adott ki, amelyben azt írták: miután konzultáltak a kórházzal és Atlantával, „arra a következtetésre jutottak, hogy a beteg valószínűleg nem Ebola-vírussal fertőzött”.

A vizsgálat eredményét pedig azonnal nyilvánosságra hozzák – számolt be a The New York Times.

Másik kórházban is jelentkezett beteg

Nem ez volt az első eset, hogy gyanús tünetekkel jelentkezett beteg New York-i kórházban.

Múlt héten a Langone Egészségügyi Központ sürgősségi osztályán jelent meg egy beteg magas lázzal, aki előtte szintén Nyugat-Afrikában járt.

A biztonság kedvéért azonnal karanténba helyezték, de az alaposabb faggatózás után kiderült, hogy egyetlen veszélyeztetett országban sem járt, így nem is tesztelték Ebola-vírusra.