A bozóttűz félbeszakította a földönkívüliek utáni kutatást

Vágólapra másolva!
Az Észak-Kaliforniában pusztító bozóttüzek miatt egy rövid időre kiürítették az idegen életformák után kutató SETI Intézet teleszkópállomását. Ki kellett kapcsolni a számítógépeket, az internetet és az áramellátást is.
Vágólapra másolva!

Az Allen Teleszkópállomáson figyelik a SETI kutatói a világűrt, „hallgatóznak” földönkívüli életformák nyomai után.

A bozóttűz azonban másfél kilométerre megközelítette keleti és nyugati irányban is az állomást kedden – közölte Seth Shostak csillagász, a SETI Research igazgatója.

Leégett a kedvenc büféjük

A nyugatról érkező tűz átterjedt az autóúton, és elpusztította a kutatók kedvenc büféjét. Mikor tovább terjedt az állomás felé, a munkatársak úgy döntöttek, hogy ideje biztonságba menekülni, és lezárták a teleszkópokat – számolt be a CNN.

„Csak néhány órányi kutatás esett ki – nyugtatta magát Shostak. – Nagyon bizarr lenne feltételezni, hogy E.T. éppen ebben az időszakban próbálta volna felvenni velünk a kapcsolatot” – tette hozzá.

Hétszáz ház van veszélyben

A környéken tomboló tűz már 31 ezer hektárt pusztított el, és hétszáznál több lakóházat fenyeget. A tűzoltók szerint azonban 35 százalékban az ellenőrzésük alatt tartják, és reményeik szerint augusztus 20-áig el is tudják majd oltani.