Először érkezett Ebola-beteg Európába

2014.08.07. 09:24

Spanyolországba szállítottak egy Ebola-vírussal fertőződött misszionáriust.

Megérkezett Spanyolországba csütörtökön egy katonai gép fedélzetén az a 75 éves misszionárius, aki Libériában fertőződött meg a halálos Ebola-vírussal.

Miguel Pajares Martint, az első megfertőződött és hazatelepített európait a fővároshoz közeli Torrejón de Ardoz katonai repülőteréről a madridi III. Károly kórház fertőző osztályára szállították.

Afrikán kívül eddig csak az Egyesült Államokba szállítottak Ebola-betegeket.

Még egy misszionáriust kivizsgálnak

A Pajarest vivő gépen utazott egy másik spanyol állampolgárságú misszionárius, Juliana Bohi is, aki ugyanabban a libériai kórházban dolgozott, mint Miguel Pajares Martín – közölte később a tárca Twitter-oldalán. Az ő esetében azonban még nem igazolódott, hogy megfertőzte-e a vérzéses láz vírusa.

Korábban mindkettőjüket - másokkal együtt - a monroviai Szent József kórházban helyezték el, amelynek az igazgatója szombaton halt meg az Ebola-vírus okozta fertőzésben – közölte az intézményt működtető, Istenes Szent Jánosról elnevezett irgalmasrend.

Előzőleg egy civil szervezet szervezésében a járvány ellen küzdő két amerikai – egy orvos és egy misszionárius, egy férfi és egy nő - fertőződött meg a vírussal Libériában, őket már hazájukban, egy atlantai kórház speciális részlegén ápolják.

Az Ebola-járványnak eddig több mint 930 halottja van Nyugat-Afrikában.