Jöhetnek az amerikai célzott légicsapások

2014.08.08. 06:24

2011 után ismét katonai műveleteket indít az Egyesült Államok Irakban.

Barack Obama amerikai elnök bejelentette, hogy Irakban engedélyezte az iszlamista szélsőségesek elleni légicsapásokat az amerikai alkalmazottak - a katonák és a diplomaták - védelmében és azt, hogy a jazidi vallási kisebbség elleni népirtás megakadályozása érdekében humanitárius segítségnyújtást rendelt el.

Az elnök a Fehér Házból helyi idő szerint csütörtök késő este élőben közvetített beszédében arról nem tett említést, hogy ilyen katonai akció már lezajlott volna. Mint mondta, felhatalmazta az amerikai haderőt arra, hogy célzott csapásokat mérjen a dzsihádista militánsokra, ha azok az iraki kurdok fővárosa, Erbil felé nyomulnak - itt sajtójelentések szerint 40 amerikai tanácsadó segíti a védőket -, vagy ha bárhol az országban amerikaiakat fenyegetnek.

Nyomul az Iszlám Állam

Az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű szélsőséges szunnita fegyveresei a hétvégén súlyos vereséget mértek a kurd erőkre, és mintegy félórányi autóútra közelítették meg Erbilt. Több tízezernyi jazidi hívő a Szindzsár környéki hegyekbe menekült.

A légicsapások az Egyesült Államok első katonai műveletei lesznek Irakban azóta, hogy 2011 végén, nyolcévi háborúskodás után kivonta onnan a csapatait. Hetekkel ezelőtt Obama több száz katonai tanácsadót küldött Irakba és megerősítette az amerikai diplomáciai képviseletek védelmét. Csütörtöki televíziós beszédében az elnök egyúttal azt is leszögezte, hogy nem fog ismét amerikai harci alakulatokat küldeni Irakba és nem hagyja, hogy az Egyesült Államokat újabb háborúba rángassák bele.

Az amerikai védelmi minisztérium közölte, hogy 72 kötegnyi élelmiszert és vizet dobtak le ejtőernyőn az iszlamisták elől menekülő irakiaknak.