Moszkva rögzítené a belföldi élelmiszerárakat

Vágólapra másolva!
Valamit kezdeni akarnak a hirtelen drágulással.
Vágólapra másolva!

A nyugati élelmiszerekre kirótt behozatali tilalom után Oroszország árrögzítő megállapodásokkal venné elejét az élelmiszer hirtelen drágulásának.

A mezőgazdasági minisztérium szóvivője azt mondta vasárnap az Eho Moszkvi rádióban: ellensúlyozhatná az árak megugrását egy olyan esetleges megállapodás, amelyet a kormány kötne az élelmiszerágazat képviselőivel. Hozzátette, jelenleg egy munkacsoport készíti elő az erről szóló tárgyalásokat.

Kompenzációt kérnek

Moszkva csütörtökön közölte: az ellene bevezetett nyugati szankciókra válaszul egy éven át nem engedi be a területére az Európai Unióból, az Egyesült Államokból, Ausztráliából, Kanadából és Norvégiából származó marhahúst, sertéshúst, gyümölcs- és zöldségtermékeket, baromfit, halat, sajtot, tejet és tejtermékeket. Az embargó több százmillió euró kárt okozhat az európai uniós termelőknek, akik emiatt máris az Európai Unióhoz fordultak, kompenzációt kérve.

Ugyanakkor az érintett agrártermékekből kieső mennyiség, amelyet Oroszország eddig importált, hiányozhat az orosz piacról, felhajtva az árakat. A moszkvai vezetés ezért az ágazat képviselőivel kötendő megállapodásban rögzítené az egyes termékek maximális piaci árát.