Humanitárius misszió indul Kelet-Ukrajnába

Ukrán válság
Ukrán válság
Vágólapra másolva!
Oroszország megállapodott az ukrán hatóságokkal arról, hogy a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) égisze alatt humanitárius missziót indítanak Kelet-Ukrajnába a konfliktus által sújtott lakosság megsegítésére – jelentette be hétfőn Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Vágólapra másolva!

"Remélem, hogy erre a humanitárius akcióra hamarosan sor kerül a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának a felügyelete alatt. Az ukrán hatóságokkal megegyeztünk minden részletkérdésben" – idézte az orosz diplomácia vezetőjének nyilatkozatát a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség. Lavrov reményét fejezte ki, hogy a "nyugati partnerek" nem fognak akadályt gördíteni a misszió útjába. Szerinte a nyugatiaknak gondolniuk kell azokra az emberekre, akiknek égető szükségük van a villanyáram- és az ivóvíz-szolgáltatásra. A külügyminiszter közölte, hogy a humanitárius segély szállítója Oroszország lesz.

Ukrán válság Forrás: MTI/AP/Jevegenyij Maloletka

A hétvégén még nem lehetett tudni, hogy sikerül-e nyélbe ütni egy ilyen megállapodást. Petro Porosenko elnök szombaton jelezte: Ukrajna hajlandó engedélyezni egy humanitárius missziót Luhanszk város megsegítésére, de csak a saját területén keresztül, és fegyvertelenül. Feltételként szabta azt is, hogy nemzetközi misszióról legyen szó, mindenféle katonai kíséret nélkül. Ukrajna óvatossága abból fakad, hogy attól tart, az orosz erők a humanitárius segélynyújtás ürügyén esetleg benyomulhatnak a keleti országrészbe.

Lavrov mindenesetre a nyugati államokat vádolja azzal, hogy ürügyet keresnek a humanitárius misszió megakadályozására. "Égbekiáltó cinizmusnak" nevezte azokat a londoni, washingtoni és berlini közleményeket, amelyek szerint Kelet-Ukrajnában nincs szükség külön humanitárius misszióra, hiszen ott már "megteszik a szükséges lépéseket" a lakosság helyzetének javítására.

Óva intette Oroszországot bármiféle ukrajnai katonai beavatkozástól José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke hétfőn, a Vlagyimir Putyinnal folytatott telefonbeszélgetése során, az orosz elnök pedig tényként jelezte neki, hogy Oroszország segélyszállító konvojt készül indítani Kelet-Ukrajnában a vöröskereszttel együttműködve.

Petro Porosenko ukrán elnök Barack Obamával folytatott telefonon megbeszélést hétfőn, azt követően, hogy Moszkva bejelentette: "humanitárius konvojt" indít Kelet-Ukrajnába. Porosenko sajtótitkára az ukrán-amerikai államfői megbeszélésről azt írta Facebook-oldalán: Obama támogatta Porosenko azon kezdeményezését, hogy a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának égisze alatt nemzetközi, azaz európai uniós, német, orosz és más külföldi partnerek részvételével jöjjön létre humanitárius misszió, amely segítséget nyújt a harcok sújtotta kelet-ukrajnai Luhanszk városának. A település nagy részén már több mint egy hete nincs áram- és vízellátás, fogynak az élelmiszer- és a gyógyszerkészletek.