Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Az eddigi kétezer halott ellenére a gázai háborút az izraeli lakosság széles körben támogatja, ennek nemrég igen extrém példáit is láthattuk. Az Erős Szikla hadműveletnek ugyanakkor ellenzői is akadnak: a hétvégén például a rendőrség tiltása ellenére vagy ezren gyűltek össze a tel-avivi Rabin téren, hogy nemtetszésüknek hangot adjanak. A rendezvény szervezői között jellemzően baloldali szervezeteket, illetve a Knesszet ellenzéki soraiban ülő erőket – a Merec és a Hadas pártot – találunk. Ennek ellenére a háború ellen felszólalni finoman szólva sem jellemző most Izraelben.
Bajba is kerülhet, aki ezt teszi. Egy helyi emberi jogi szervezet, az Egyesület az Izraeli Polgárjogokért (The Association for Civil Rights in Israel – ACRI) összeszedett néhány példát, amelyek közül a legnagyobb visszhangot Hanok Seinmannak, a tel-avivi Bar-Ilan Egyetem jogászprofesszorának az ügye váltotta ki. Seinman levelet írt vizsga előtt álló diákjainak, amelyben így zárta sorait: „Remélem, önök és a családjaik nincsenek a gázai erőszakos konfrontáció több száz halottja, több ezer sebesültje és az otthonukból elüldözött tízezrek között.”
Nem sokkal később a jogi kar dékánja, Sahar Lifsic is levelet írt a hallgatóknak, amelyben fontosnak tartotta hangsúlyozni: beosztottjának szavai „nem tartoznak a személyes véleményszabadságba”, és úgy vélte, Seinman megsértette a diákokat és a családjaikat. Az ACRI számonkérő levelére adott válaszban ugyanakkor megígérte: nem tervez további lépéseket kollégája ellen. Az esetről több vezető izraeli médium is beszámolt, a liberális Háárec pedig vezércikkben értekezett a Bar-Ilan „mccarthysta értékeiről”.
Az Origo megkereste Seinman professzort, aki kérdésünkre elmondta, mélyen elszomorították a történtek. „Az egész ügy egyetlen nem triviális ténye, hogy egy triviális kijelentés ennyire visszaüthet. Van azonban egy fontos körülmény, amelynek semmi köze hozzám vagy az egyetemhez; sokkal inkább arról a képességről szól, hogy elfogadjuk: igazán törődünk a másikkal.” Az oktató szerint ennek hiányáról tanúskodik az, ha valaki felháborodik és visszatámad egy olyan egyszerű megjegyzés miatt, mint amilyen az övé.
Az ACRI számos hasonló esetet is megemlít. Mint írják, amellett, hogy akadt olyan kormánytag, aki a különvéleményt megfogalmazó szervezetek bojkottjára szólított fel, előfordult olyan is, hogy önkormányzati alkalmazottakat függesztettek fel vagy rúgtak ki azért, mert kritizálták a Netanjahu-kormány lépéseit. A szervezet szerint mindez olyan közhangulatot eredményez, hogy a gázai katonai beavatkozás ellenzői „potenciális ellenségek és árulók”.
Ez a jelenség felveti a kérdést: vajon korlátozható-e a szólás- és véleményszabadság krízis idején? Arról nem is beszélve, hogy a helyszín Izrael, amelynek vezetői gyakran hangsúlyozzák, hogy hazájuk „a Közel-Kelet egyetlen demokráciája”.
A dilemmáról Fleck Zoltán jogszociológus az Origónak azt mondta, a demokráciák – noha létalapjuk az egyet nem értés, az ellenkező vélemények szabad kifejtése – veszélyes időkben hajlamosak súlyosan korlátozni a szabadságjogokat: „A háborús helyzet tipikusan ilyen, ilyenkor a közösség vezetői úgy gondolják, hogy az egyén szabadságai eltörpülnek a közösség elemi érdekei mellett – tette hozzá, majd a történtek kapcsán párhuzamot vont 9/11-gyel. – Az Egyesült Államok 2001. szeptember 11. után a terrorizmus elleni háború legvadabb időszakában ilyen regresszión esett át, a hidegháborús McCarthy-időszak pillanatok alatt újjáéledt, dehonesztáló listák készültek azokról, akik nyilvánosan kritizálták a kormányzat lépéseit. Többek szerint ezzel a terrortámadások el is érték a céljukat, hiszen a nyugati demokrácia egyik pillérét, a szabadságot számolták fel.” Fleck szerint ezek a korlátozások általában teljesen indokolatlanok és szükségtelenek, a háborús pszichózis következményei.
Ráadásul, mint mondja, az ellenvélemények tiltása még ebben a helyzetben is veszélyes, hiszen az ellenség keresése és megsemmisítése soha nem áll meg a külső ellenségnél: szükség van a belső gyengítő tényezők felmutatására, a belső ellenség megbélyegzésére is, mert a veszélyes időkben hozott döntéseket mindig bűnbakokkal lehet a legjobban igazolni. „A véleményszabadság korlátozása szükségtelen és káros. Még ebben a helyzetben is” – összegezte véleményét a jogszociológus.
