A kurdok felfegyverzésére készül az EU

Vágólapra másolva!
A kurdok felfegyverzéséről tárgyalnak mai rendkívüli ülésükön az Európai Unió külügyminiszterei, az ENSZ Biztonsági Tanácsa pedig várhatóan szankciókat helyez kilátásba minden ország ellen, amelyik támogatja az Iszlám Államot.
Vágólapra másolva!

Az ülést Franciaország kérésére hívták össze. Laurent Fabius külügyminiszter bírálta az Európai Uniót amiatt, hogy nem tesz semmit Irak ügyében, ahol az ENSZ a héten humanitárius vészhelyzetet hirdetett.

Franciaország és az Egyesült Államok már megkezdte a fegyverszállítást az Iszlám Állam előrenyomulását feltartóztatni próbáló harcoló kurdoknak, és Nagy-Britannia is jelezte, hogy „kedvezően fog elbírálni” bármely hasonló kérést.

Németország egyelőre fegyvereket nem, csak katonai felszerelést ígért – fegyvereket elvi megfontolásokból nem szállítanak háborús övezetbe, de a helyzet súlyossága miatt Berlin bejelentette, hogy esetleg kivételt tesz.

Csehország is készül arra, hogy katonai felszerelést szállítson, Hollandia pedig a kurdoknak és az iraki kormánycsapatoknak is kész segíteni – összegezte az eddigi felajánlásokat a BBC.