Meddig tarthatnak az iráni atomtárgyalások?

Vágólapra másolva!
Ha a novemberig meghosszabbított határidőig születik is általános megállapodás az iráni atomprogramról Teherán és a vele tárgyaló nagyhatalmak között, a részletek kidolgozásához még idő kell utána - jelentette ki Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagját és Németországot tömörítő hatok képviselői egy nappal a július 20-i határidő lejárta előtt megegyeztek Iránnal abban, hogy négy hónappal meghosszabbítják az utóbbi vitatott atomprogramjáról folyó tárgyalásokat.

A feleknek a genfi ideiglenes megegyezést kell felváltaniuk egy végleges megállapodással, és bár sikerült "kézzelfogható eredményeket" elérniük - például az araki nehézvizes reaktor tekintetében -, John Kerry amerikai és Zarif iráni külügyminiszter, valamint Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője úgy fogalmazott akkor: az álláspontok között még mindig vannak lényeges különbségek. Ashton szóvivője augusztus elején közölte, hogy a tárgyalások még az ENSZ Közgyűlésének szeptember 16-án kezdődő ülésszaka előtt folytatódnak.

Vasárnap Teheránba érkezik Amano Jukija, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, hogy az ügynökség és Irán közötti együttműködés folytatásáról tárgyaljon a teheráni vezetőkkel. A NAÜ augusztus 25-éig adott határidőt Iránnak arra, hogy atomprogramjáról bizonyos további információkat adjon.