Visszafoglalták a kurdok a moszuli gátat

Vágólapra másolva!
A moszuli gát kulcsfontosságú, mert ez a létesítmény biztosítja a területen az áramot, és a vízellátást.
Vágólapra másolva!

A gát visszafoglalását Barack Obama amerikai elnök is megerősítette. Azt mondta, a kurd és iraki erőknek amerikai segítséggel sikerült visszaszerezni a létesítményt az Iszlám Állam fegyvereseitől. Az elnök arról is beszélt hétfő esti sajtótájékoztatóján, hogy az USA nemzetközi koalíciót szervez, hogy humanitárius segítséget juttassanak el a harcok dúlta észak-iraki térségbe. Ebben benne lesz Nagy-Britannia, Kanada, Olaszország, Franciaország, Ausztrália is. Obama szerint az Egyesült Államoknak nemzetbiztonsági érdeke az Iszlám Állam elnevezésű "vad csoport" feltartóztatása.

Az elnök szerint Amerika hosszú távú stratégia alapján folytatja harcát a dzsihádista szervezet ellen, és folytatni fogja korlátozott katonai fellépését az iraki érdekeltségei védelmében. Obama elnök beszédében sürgette, hogy Haider al-Abádi kijelölt iraki miniszterelnök folytatassa erőfeszítéseit egy befogadó kormány megalakítása érdekében.

Bekeményít a Vatikán

Az elnökkel mellett Ferenc pápa is megszólalt. Úgy vélte, hogy az Iszlám Állam megfékezésére indított katonai beavatkozást az ENSZ-nek is jóvá kell hagynia. A katolikus egyházfő szerint az akciót több országnak együttesen kellene végrehajtania. A pápa szavai meglepően kemények voltak, különösen ahhoz képest, hogy eddig mennyire pacifista álláspontot képviselt az iraki konfliktussal kapcsolatban – vélekedik a BBC római tudósítója.