Újabb négy külföldi túszt ejtett az Iszlám Állam

Vágólapra másolva!
Legalább húsz külföldi túsz van az Iszlám Állam fogságában. Feltételezések szerint Szíria északi részén, Rakkában tartják őket rabságban.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt napokban négy újabb külföldit ejtettek túszul az Iszlám Állam fegyveresei Szíriában, Aleppó vagy Idlib közelében: két olasz nőt, valamint egy dán és egy japán állampolgárt.

A brit Guardian értesülései szerint valamennyien újságírók, fotóriporterek, illetve segélymunkások.

Jó üzlet

Az emberrablások eddig jó üzletnek bizonyultak a radikálisok számára. Az elmúlt hat hónap alatt legalább tíz túszt – köztük egy dánt, három franciát és két spanyolt – váltottak ki a fogságból.

Pénzt követeltek James Foley-ért is, akinek a lefejezéséről készített videó világszerte óriási felháborodást váltott ki. A családjától és a GlobalPosttól eredetileg 135,5 millió dollárt kértek – mondta el a munkaadója a The Wall Street Journalnak.