Közel Magyarországnyi ember menekült el a szíriai polgárháború elől

Vágólapra másolva!
Majdnem minden második szíriai állampolgár menekült. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint 6,5 millióan hagyták el otthonukat és további 3 millióan az országból is elmenekültek a polgárháború miatt.
Vágólapra másolva!

Már több mint hárommillió ember menekült külföldre a szíriai polgárháború elől - közölte pénteken az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR). Csak az utóbbi egy évben egymillióval nőtt a számuk.

Korunk legnagyobb humanitárius válságának nevezte a szíriait Antonio Guterres menekültügyi főbiztos. Az ország határain belül menekültsorsra jutottak száma szerinte már 6,5 millióra tehető, vagyis a 2011 márciusában kezdődött szíriai konfliktus miatt a 22 milliós ország már majdnem minden második lakosa kényszerült elhagyni otthonát.

Libanonba mentek a legtöbben

A külföldre távozók közül legtöbben továbbra is a szomszédos országokban keresnek menedéket: a hivatalos adatok szerint jelenleg 1,14 millióan élnek Libanonban, 815 ezren Törökországban, 608 ezren Jordániában és 215 ezren az ugyancsak konfliktus sújtotta Irakban. A főbiztosság becslései szerint további százezrek hivatalos regisztráció nélkül húzzák meg magukat a már említett országokban.

A világszervezet jelentése szerint egyre több szíriai menekült érkezik a fogadóállomásokra sokkosan, a teljes kimerültség állapotában és bármiféle megtakarítás nélkül. "A legtöbben legalább egy évig vagy még hosszabb ideig faluról falura vándorolnak, mielőtt végleg elhagynák az országot" - írták.

Alig tudnak kijutni

Az UNHCR szerint egyre nehezebbé válik a kijutás Szíriából a menekültek számára. A határokon és a gombamód szaporodó ellenőrzőpontokon sokan kénytelenek megvesztegetni az ott posztoló fegyvereseket, vagy borsos árat fizetni embercsempészeknek a kiutazásért.

A három és fél éve tartó szíriai polgárháborúban több mint 191 ezren vesztették életüket. Az ENSZ múlt heti jelentésében Navi Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa a közel-keleti országban uralkodó helyzetet olyan humanitárius katasztrófának nevezte, amely szerinte teljes mértékben elkerülhető lett volna.