A moszkvai hatóságok hazudnak Oroszország ukrajnai tevékenységéről – állítja Mihail Hodorkovszkij orosz iparmágnás, aki tüntetésre szólította fel honfitársait.

Az egykori Jukosz olajcég volt főrészvényese szerint Oroszország fegyverzetet és katonákat küld Ukrajnába, az orosz hatóságok viszont minderről hazudnak, éppen úgy, mint a nyolcvanas években az afganisztáni háború esetében és a kilencvenes években a csecsenföldi háború esetében.

Az „egyenlőtlen küzdelem” mindkét oldalon áldozatokkal jár, munkatársakat, barátokat, rokonokat temetnek Oroszországban és Ukrajnában is. „De nem azért öljük egymást, mert ezt akarjuk, hanem azért, mert az öregedő rezsimnek szüntelenül vér kell” – emelte ki a honlapján közzétett nyilatkozatában.

Hodorkovszkij hangsúlyozta, hogy meg lehet állítani a háborút, és ehhez csak „az utcára kell vonulni”, tüntetni, sztrájkolni kell. 

Ő nem marad csendben

„A hatóságok rögtön kushadnának, mert gyávák”, de tiltakozás helyett „mi mégis inkább hiszünk a hitegetésnek, és sírunk a temetéseken” – írta Hodorkovszkij, hozzátéve, hogy ő már nem tud csendben maradni, és nem is lesz csendben.

Az üzletember tavaly decemberben elnöki kegyelemmel szabadult, és rögvest külföldre, Berlinbe repült, onnan pedig hamarosan Svájcba távozott, ahol idén márciusban ideiglenes, de meghosszabbítható letelepedési engedélyt kapott.