Betörtek az iraki parlamentbe az elhurcolt katonák hozzátartozói

Vágólapra másolva!
Egy meghallgatásra mentek, de inkább törtek és zúztak.
Vágólapra másolva!

Az Iszlám Állam harcosai által elhurcolt katonák több mint száz hozzátartozója tört be kedden az iraki parlament épületébe, ahol törni-zúzni kezdtek.

A törvényhozók meg akarták hallgatni az észak-iraki Tikrítből elhurcolt katonák rokonait szeretteik sorsával kapcsolatban. Erre azonban nem került sor, miután erőszakos tüntetésbe kezdtek a parlament előtt, majd erővel benyomultak az épületbe – közölték szemtanúk.