A gyógyultak véréből kutatnák az ebola ellenszerét

Vágólapra másolva!
Az ebolafertőzésből felgyógyultak vérének felhasználását is megvitatják mint lehetséges kísérleti kezelési módszert azon a csütörtökön kezdődött genfi tanácskozáson, amelyre az Egészségügyi Világszervezet mintegy 200 szakembert hívott meg, hogy véleményt cseréljenek a nyugat-afrikai ebolajárvány feltartóztatására bevethető leghatékonyabb gyógymódokról.
Vágólapra másolva!

Számos cég fejleszt oltóanyagot és gyógyszert az ebolavírus ellen, ám eddig egyetlen szer hatását sem vizsgálták emberek esetében, csupán az Egyesült Államokban kezdődött meg ezen a héten egy vakcina klinika vizsgálata.

ZMAPP

Sok figyelem irányult az elmúlt napokban a MAPP kaliforniai gyógyszercég ZMapp nevű gyógyszerére, amellyel hét ebolafertőzött beteget kezeltek, körülük azonban kettő meghalt. A gyógyszercég korlátozott készletei kifogytak, és a fejlesztő bejelentette, hogy hónapok kellenek ahhoz, hogy újabb kisebb mennyiséget elkészítsenek.

Több ezer túlélő

Ellenben a WHO vérhálózata, a vérellátók nemzetközi csoportja a közelmúltban arra hívta fel a figyelmet, hogy a korábbi afrikai ebola-járványoknak több ezer túlélője van, akiknek vérét fel lehetne használni a betegek kezeléséhez. A csoport azt javasolta, hogy vegyék fontolóra ezen emberek vérének felhasználást kísérleti terápiához, és végezzenek klinikai próbákat.

Antitestek segíthetnek

Számos szakember úgy véli, hogy az Ebola-fertőzésből felgyógyultak vérében lévő antitestek segíthetnek a halálos betegséggel megfertőzötteknek legyőzni a kórt. Az emberi immunrendszer azért termel antitesteket, hogy felvegyék a harcot az idegen, ártalmas anyagok, mint például a vírusok ellen. Az immunrendszer aktiválódik, ha egy kórokozó megfertőzi a szervezetet. Ha legyőzi a betegséget, akkor az azt okozó anyagot, illetve az ellene felhasználható antitestet megjegyzi.

Ez lesz az utolsó?

Peter Piot, a Higiéniai és Trópusi Orvostudomány Londoni Iskolájának igazgatója, az Ebola-vírus egyik felfedezője szerint létfontosságú kideríteni azt, hogy hatékony-e a gyógyultak vérének felhasználása gyógyászati célra. "Nagyon remélem, hogy ez lesz az utolsó ebolajárvány, amikor nincs más gyógymód a kezünkben csak a karantén és a páciensek gondos ápolása" - tette hozzá.

Szakemberek szerint össze lehetne gyűjteni a vért a korábbi járványok túlélőitől és felhasználni a betegek kezeléséhez, vagy az is lehetséges, hogy egy túlélő egy adott betegnek adományoz véréből. Mindkét módozat esetében szükség van a vér vizsgálatára, hogy kiszűrjék például a HIV-vírus vagy a malária jelenlétét.

Használtak már vért

A múltban már alkalmazták - vegyes eredményekkel - a túlélők vérének felhasználását az ebola-, a madárinfluenza-vírus vagy a lépfene ellen, amikor az orvosoknak nem volt más gyógymódjuk a kezelésre.
A WHO szerint már több mint 1900 halálos áldozatot követelt március óta a nyugat-afrikai ebola-járvány. A legfrissebb jelentés szerint 3500 megbetegedést erősítettek meg Guineában, Sierra Leonéban és Libériában. A WHO a múlt héten közölte, hogy még legalább húszezer esettel számolnak addig, amíg a szakemberek képesek lesznek megfékezni a járványt.