MSZP: Kozmetikázott adatokat kaptunk

Vágólapra másolva!
Ujhelyi István szerint a Fidesz a közmunkásokkal és a külföldön munkát vállalókkal szépíti a foglalkoztatás adatait.
Vágólapra másolva!

Az MSZP alelnöke így reagált a kormányszóvivő munkahelyvédelmi akció eredményeiről szóló sajtótájékoztatójára. Kurucz Éva kormányszóvivő a jászberényi Jász-Plasztik Kft.-nél egyebek mellett azt mondta, hogy a 2013-ban életbe lépett munkahelyvédelmi akció sikerét jelzi, annak révén mára több mint 890 000 ember, köztük mintegy 150 000 fiatal foglalkoztatása valósult meg. Hozzátette, hogy a munkahelyvédelmi akciónak köszönhetően Magyarországon egyre többen élnek segély helyett munkából. Egy friss KSH-adat szerint a munkanélküliségi ráta 8 százalék alá esett, ezzel az Európai Unióban az elmúlt egy évben hazánkban csökkent a legjobban a munkanélküliek száma - mondta Kurucz Éva.

Az MSZP szerint viszont a eredmények bejelentése csupán "olcsó propaganda", amellyel a kormány a magyar valóságot akarja elfedni. "Amíg félmillió, többségében fiatal magyar dönt kényszerből a kivándorlás mellett, addig győzelmi jelentések helyett inkább szerény hallgatást várunk a kormánytól" - közölte Ujhelyi István.

Felidézte, hogy legfrissebb felmérés szerint a 18-40 közötti korosztály több mint 32 százaléka gondolkodik a külföldi munkavállaláson, 12 százalékuk pedig már szervezi is a gazdasági emigrációt.
Mint hozzáfűzte, az EU által támogatott Ifjúsági Garanciaprogram még mindig nem indult el Magyarországon, és a nálunk sokkal jobb helyzetben lévő Svédország pedig több uniós forrást használ fel a munkanélküliség csökkentésére, mint a magyar kormány.