A brüsszeli merénylő is az Iszlám Állam harcosa

Vágólapra másolva!
Nicolas Henin, a Le Point újságírója hónapokig volt a szélsőségesek fogságában. Az egyik dzsihádistában azonosította azt a terroristát, aki a vádak szerint négy embert megölt májusban a brüsszeli Zsidó Múzeumnál.
Vágólapra másolva!

Henin áprilisban szabadult egy honfitársával együtt a szélsőségesek fogságából. Együtt raboskodott James Foley és Steven Sotloff amerikai újságírókkal, akiket kivégzett az Iszlám Állam.

A Le Point szombati száma szerint Henin azt állítja: az a Mehdi Nemmouche kínozta meg, akit a brüsszeli merénylet vádjával letartóztattak. Nemmouche is francia állampolgár.

A hatóságok szerint mintegy 900 francia csatlakozott a dzsihádistákhoz Szíriában, közülük több tucatnyian elestek a harcokban.

Henin korábban arról számolt be, hogy Foleynak a többieknél is keményebb bánásmódban volt része csupán amiatt, hogy amerikai volt. Mint mondta, legalább tíz helyen tartották őket fogva, mindig föld alatti helyiségekben. Részleteket azonban nem árult el, nehogy veszélybe sodorja a még rabságban lévőket – jelentette az AP amerikai hírügynökség.