Hillary Clinton még nem döntött, akar-e elnök lenni

2014.09.06. 07:30

A 66 éves politikus – volt külügyminiszter, szenátor és first lady –korábban azt közölte, hogy még az idén bejelenti döntését. 

Hillary Clinton Mexikóvárosban, a világ egyik leggazdagabb embere, Carlos Slim alapítványának mintegy 10 ezer ösztöndíjasa előtt jelentette be, hogy várhatóan jövő év elején dönti el, hogy ringbe száll-e a demokrata párt elnökjelöltségéért a 2016-os választáson.

Mint mondta, a jelöltség rendkívül fontos ügy, amelyet természetesen fontolóra vett. 

Hillary Clinton külügyminiszterként orosz kollégájával, Szergej Lavrovval. Keményen bírálta Vlagyimir Putyin elnökötForrás: AFP/Fabrice Coffrini

Banderas, Ronaldinho és Zuckenberg egy pódiumon

A fórumon – amelyen rajta kívül Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi portál alapítója, Antonio Banderas színész és a futballista Ronaldinho is felszólalt – Clinton politikai kérdésekre is válaszolt.

Washington globális vezető szerepéről azt mondta, külügyminiszterként és előtte szenátorként az volt a tapasztalata, hogy Amerika nem oldhat meg minden gondot a világban, de nincs olyan probléma, amelyet az Egyesült Államok ne oldhatna meg. 

Az Iszlám Állam mindenkire veszélyt jelent

A politikus az Iszlám Állam szélsőséges szunnita szervezetről kijelentette, hogy a „rendkívül agresszív dzsihádista” csoport nemcsak a Közel-Keleten jelent veszélyt, hanem azon kívül is. 

Hillary Clinton emellett bírálta Vlagyimir Putyin orosz elnököt az ukrán válságban játszott szerepe miatt. „Rendkívül fontos, hogy Európa egységes, stabil és békés maradjon, és az, hogy valamiképpen rábírják, meggyőzzék, netán kényszerítsék Oroszországot, hogy a jövőbe, és ne a múltba tekintsen” – fogalmazott.