Négy halott az ukrán tűzszünetben

2014.09.09. 12:59

A kelet-ukrajnai tűzszünet múlt pénteki életbe lépése óta az ukrán fegyveres erők négy katonája halt meg és huszonkilencen megsebesültek - közölte a védelmi minisztérium egyik tisztségviselője. 

Az oroszbarát kelet-ukrajnai szeparatisták ellen indított „terrorellenes” hadműveletben megsebesült katonák közül jelenleg 1173-at kezelnek a kórházban – mondta Vitalij Andronatyij, a tárca katonai orvosi osztályának vezetője.

Közben a donyecki városi tanács közölte, hogy az éjjel a szeparatisták ismét lőtték a megyeközpont egyik kerületét, ahol több épületben, köztük egy bentlakásos iskolában keletkeztek károk. Elmondták azt is, hogy megsérült egy civil lakos. A nőt repesztalálat érte, kórházba kellett szállítani.   

Donyeckben a gázszolgáltatás több mint kétezer lakásban szünetel. A megyében 134 településen nincs áramellátás.

Dmitro Timcsuk, a kelet-ukrajnai harcokat figyelemmel kísérő katonai szakértő kedd reggel a Facebookon azt írta, hogy a donyecki szakadárok a tűzszüneti megállapodást súlyosan megsértve nehézfegyverzettel, köztük gránátokkal is lövik az ukrán fegyveres erők állásait. Timcsuk azt állítja, hogy az ukrán katonák csak akkor lőnek, ha támadás éri őket.