Mindenét elvesztette, de életben maradt

Vágólapra másolva!
Autója, laptopja, mobiltelefonja és kamerája nélkül, de élve tért vissza Kijevbe az az ukrán újságíró, aki egy hetet töltött a Donyeckhez közeli ilovajszki "katlanban". Lövészárkokban húzta meg magát a katonák mellett, és videokamerájával szemtanújává vált annak, ami abban a városban történt, ahová az általa bemutatott felvételek szerint leplezetlenül, nehézfegyverzettel benyomultak az orosz reguláris hadsereg egységei.
Vágólapra másolva!

A TSZN ukrán televízió részleteket mutatott be abból a videonaplóból, amelyet az újságíró Ilovajszknál készített augusztus 24. és 31. között.

Rosztiszlav Saposnikov épp azon a napon érkezett Ilovajszkba, amikor Ukrajna függetlenségének 23-ik évfordulóját ünnepelték Kijevben látványos katonai parádéval. Az újságíró saját, Daewoo Lanos autóján utazott a városba, amelyet akkorra az ukrán "terrorellenes" erők ellenőrzésük alá vontak. Feladatuk már csak az volt, hogy a településen még megbújó, nem nagy létszámú Moszkva-barát fegyveres szeparatistákat semlegesítsék.

Normális fegyverek nélkül

Az újságíró beszámolója szerint néhány óra elteltével a helyzet gyökeresen megváltozott: a városba - az ukrán egységek hátába - orosz katonák nyomultak be harckocsikkal és nehézfegyverzettel, és ostromgyűrűbe zárták a "terrorellenes" erőket. "Miközben Kijevben parádéznak, és a legmodernebb ukrán fegyvereket mutogatják, addig mi itt a lövészárkokban ülünk a katonákkal haditechnika és normális fegyverek nélkül" - kommentálta a helyzetet az újságíró az egyik első videonapló-bejegyzésében.
Az éjszakát végig a lövészárokban töltötte, miközben az ukrán erők állásait aknavetőkkel és Grad rakéta-sorozatvetőkkel lőtték.

Nagyon sok a halott

"Nagyon sok a halott. Egyszerűen szörnyű. Nem lehet szavakkal visszaadni. Hallottuk, amikor az autómat találat érte, felrobbant és teljesen kiégett. Hála Istennek, hogy mi életben maradtunk egy ilyen éjszaka után!" - mondta Saposnikov a felvételen. Ekkor értette meg, hogy valódi háborúba csöppent. A katonák napközben bizonyítékokat gyűjtöttek arra vonatkozóan, hogy nem kelet-ukrajnai szeparatisták, hanem orosz katonák zárták őket ostromgyűrűbe. Bemutattak az újságírónak egy sérült sisakot, amelyet Oroszországban gyártottak, és az ottani hadseregben rendszeresítettek, akárcsak egy szintén orosz gyártmányú, Ukrajnában nem beszerezhető lőfegyver maradványát.

Szeparatisták alig vannak

Az újságíró kamerájával rögzített egy szétlőtt orosz harckocsit is. Találtak benne egy szórólapot, egy oroszországi bank reklámját, amelyben a pénzintézet kedvező befektetéseket ajánl orosz ügyfeleinek.
Egy katona, akinek arcát a felvételen kitakarták, azt mondta, hogy Ilovajszkban szeparatisták már alig vannak, orosz katonák támadják az ukrán egységeket.

Internet a lövészárokban

A nyugodtabb percekben a katonák a lövészárkokban interneten keresztül követték a híreket. Az újságíró videonaplójában bemutatta azt, amikor a katonák az orosz elnök sajtótájékoztatójáról készült beszámolót nézik a híradóban, éppen azt, amelyen Vlagyimir Putyin határozottan kijelenti, hogy nincsenek orosz katonák Ukrajnában. Alig egy órával korábban viszont saját szemükkel látták Ilovajszkban a kilőtt orosz harckocsit. Napokig kellett kitartaniuk az ukrán egységeknek a folytonos tüzérségi támadások közepette, mire megkapták a parancsot a visszavonulásra. A kimerült, éhes katonákat ez idő alatt a helybeliek etették. Saposnikov lefilmezte, amint az ott lakók szabad tűzön, bográcsban főzött krumplilevest osztanak szét a katonáknak.

Konvojban

A visszavonulási parancs megérkezése után konvojban indultak el azon a humanitáriusnak nevezett folyosón, amelynek létesítésére Vlagyimir Putyin orosz elnök kérte az Ilovajszknál harcoló kelet-ukrajnai szakadárokat. Mellesleg, az önhatalmúlag kikiáltott "Donyecki Népköztársaság" vezetése meg is ígérte, hogy fegyvereseik szabad elvonulást biztosítanak Ilovajszknál a "terrorellenes" egységeknek. Útközben azonban a folyosót Saposnikov beszámolója szerint orosz csapatok két oldalról tűz alá vették. Az újságíró életét az mentette meg, hogy páncélozott járműben és a konvoj végén utazott. Később megtudta, hogy több tucatnyi katona és önkéntes vesztette életét a "humanitárius folyosóban". "Olyan mészárlás volt, amilyet még az afganisztáni háborút megjárt katonák sem láttak" - mondta egyik kommentárjában.
Az újságírónak sikerült elrejtőznie az erdőben. Csaknem egy teljes napot feküdt a bokrok között. Később megpróbált eljutni a Nemzeti Gárda egyik ellenőrző posztjához, sikertelenül. Elfogták, de szerencséjére átadták a vöröskeresztnek.

Céllövészetet gyakoroltak rajtunk

"Saját szememmel láttam, ahogy haladtunk a konvojban az úton, hogy a mezőn komoly katonai eszközök sorakoznak. Aknavetők, ágyúk, amelyekkel úgy lőttek ránk, mint a céllövöldében. Ez nem is háború, nem is csata volt, hanem olyan, mintha lőtéren gyakorolnák a céllövészetet rajtunk" - emlékezett vissza az újságíró, hozzátéve, hogy az ukrán katonák és önkéntesek közül csak kevésnek sikerült élve, sértetlenül kijutnia ebből a "pokoli katlanból".