Mi lesz veled Skócia?

2014.09.18. 11:11

Véget ért a Skócia függetlenségéről szóló népszavazás. Magas lehetett a részvételi arány, hiszen a jelentések szerint egész nap hosszú sorok kígyóztak a szavazóhelyiségek előtt. A kampánynak a voksolás napján sem volt vége, Andy Murray wimbledoni és olimpiai bajnok teniszező például a Twitter-oldalán jelentette be, hogy az elszakadást támogatja.

Lezárták az urnákat

Véget ért csütörtök este a skóciai népszavazás, amelyen a skót választópolgárok arról dönthettek, hogy Skócia az Egyesült Királyság része maradjon-e, vagy függetlenné váljon. 

A szavazóhelyiségek hivatalosan helyi idő szerint 22 órakor - közép-európai idő szerint 23 órakor - zártak, bár a skót választási bizottság nem sokkal a határidő előtt bejelentette, hogy akik a zárás pillanatában még sorban álltak, leadhatják voksukat.

A 32 választási körzet 5579 szavazóhelyisége helyi idő szerint reggel 7 órakor nyitott ki, és sok helyen szinte egész nap folyamatos sorban állásról számoltak be a bizottságok. 

Közbeszólhat az időjárás

A végeredmény hivatalos bejelentését késleltetheti az időjárás. A skót szigetvilág sok kistelepüléséről ugyanis hajóval, helikopterrel vagy repülőgéppel viszik az urnákat a körzeti szavazatszámláló központokba, de például a Skócia északnyugati partjai előtt fekvő Külső-Hebridák szigetcsoport legnagyobb városa, Stornoway repülőterét csütörtök este a sűrű köd miatt le kellett zárni.

 

„Csináljuk meg”

Andy Murray, aki korábban kínosan ügyelt arra, hogy ne foglaljon állást, a Twitter-oldalán jelentette be, hogy az elszakadást ellenzők negatív kampányának hatására az utolsó pillanatban változtatta meg a véleményét a függetlenséggel kapcsolatban.

„Hatalmas nap ez Skócia számára! Csináljuk meg!” – írta a wimbledoni és olimpiai bajnok, aki egyébként nem Skóciában él, és így szavazni sincs joga.

Nagy az érdeklődés, hosszú sorok kígyóznak a szavazóhelyiségek előttForrás: AFP/Ian Macnicol

Rendőri készültség

A Daily Mail jelentése szerint több ezer rendőr vigyázza a szavazóhelyiségeket, mert a hatóságok attól tartanak, hogy az elszakadás hívei erőszakos eszközökkel próbálják majd befolyásolni a szavazókat.

A lap azt írja, hogy tegnap egy 75 éves, vak férfit arcon ütöttek skót nacionalisták azért, mert az uniót támogatja.

A skótok kezében vagyunk

Alex Salmond skót tartományi miniszterelnök a szülőfalujában, Strichenben adta le a szavazatát két első választó társaságában. Hívei és a jelen lévő újságírók előtt megdicsérte Andy Murray-t; szerinte nagyszerű hír a skótok számára a sportoló támogatása.

A kérdésre, hogy bízik-e a győzelemben, azt válaszolta: „A skótok kezében vagyunk, és nincs is ennél biztonságosabb hely, mert a skótok képesek irányításuk alá venni a saját jövőjüket.”

A Guardian megkérdezte tőle, szerinte le kell-e mondania David Cameron brit kormányfőnek, ha Skócia függetlenné válik. „Eleinte úgy gondoltam, hogy nem. Most viszont már nem vagyok benne biztos. Szégyenteljes kampányt folytatott Skóciában, ami teljes hozzá nem értésről árulkodott” – vélekedett. 

Alex Salmond a szülőfalujában szavazott.Forrás: AFP/Ben Stansall

Van dolga a rendőrségnek

A rendőrök őrizetbe vettek több elszakadáspártit az egyik szavazóhelyiség előtt, mert állítólag megtámadtak egy szavazót, aki nemmel akart voksolni. Sajtójelentések szerint a függetlenség hívei az utolsó pillanatig megfélemlítő kampányt folytatnak.

A Daily Mail azt írta, hogy a glasgow-i vasútállomás környékén graffitik jelentek meg ezzel a felirattal: „Szavazz igennel, vagy megbánod.”

Még az itallal is kampányoltak. Több kocsma nyitva tarthat egész éjszaka, emiatt előre aggódnak a rendőrökForrás: AFP/Leon Neal

Félnek az egység hívei

A szavazás előtt nyilvánosságra hozták egy közvélemény-kutatás eredményét, amely szerint a Nagy-Britanniában maradás híveinek 46 százaléka személyében érezte fenyegetve magát, míg ugyanezt az ellenoldalnak csupán 24 százaléka vallotta.

Könnyen eldurvulhatnak a dolgok

A hatóságok aggódnak, hogy akár erőszakos összecsapások is kitörhetnek az „igen” és a „nem” támogatói között, mivel kivételesen egész éjszaka nyitva tarthat több kocsma, ahol a helybéliek együtt figyelhetik az eredmény alakulását.

„Totális őrület” – fakadt ki egy rendőr a Daily Mailnek. „Ha a nemek győznek, akkor könnyen eldurvulhat a dolog” – figyelmeztetett.

Egymillió fontot bukhatnak a bukmékereknek

A népszavazás a legjelentősebb nem sportesemény a fogadóirodáknál: a Ladbrokesnél 250 000 fontot (96 millió forintot) tettek fel – ez rekordnak számít. A Paddy Powernél szintén hat számjegyűre nőttek a tétek szerdán.

Ha Skócia elszakad az uniótól, a győzelem arányától függően akár egymillió fontot bukhatnak (egy font jelenleg 405 forint).

Az Independent beszámolója szerint Skóciában csak a fogadók 30 százaléka tett a szakadásra – igaz, az arány egész Nagy-Britanniában is csupán 28 százalékos.

Mivel nagyon szoros a verseny, a fiatal szavazók lehetnek a mérleg nyelveForrás: AFP/Leon Neal

Nagyon magas a részvétel

A regisztrált szavazók 18,5 százaléka leadta a voksát délelőtt tíz óráig – jelentette a Scotsman. Az „igen” és a „nem” kampány kulcsszereplői is korán szavaztak, és a lap jelentése szerint valamennyien nyugodtnak tűntek, mosolyogva nyugtatták meg az újságírókat, hogy „remekül aludtak az éjszaka”.

Hat százalékkal vezet a „nem”

A népszavazás kimenetelével kapcsolatos utolsó felmérés szerint Skócia marad Nagy-Britannia része – ezt 53 százalék támogatja, míg a függetlenséget 47. Az Ipsos Mori szerda éjszaka még csupán kétszázalékos előnyt jelzett előre a „nemek” javára – emlékeztetett a Guardian.

Az összes jelentős közvélemény-kutató a maradást jelzi előre, a Munkáspárt azonban óvatosságra int. Nem tudni ugyanis, hogyan döntenek a korábban bizonytalanok, és sok függ a részvételi aránytól is. Akár 200 ezer szavazón múlhat, függetlenné válik-e Skócia.

A győztes pedig… Mel Gibson

A skót népszavazás hírére a nézők ismét érdeklődni kezdtek Mel Gibson filmje, A rettenthetetlen iránt. A DVD-megrendelések hatására a film az Amazon népszerűségi listáján az 1074. helyről a 454.-re ugrott.

A filmet egyébként adózási okok miatt jórészt Írországban forgatták – emlékeztetett a Telegraph. Skóciában 1995 szeptemberében mutatták be.

William Wallace az angolok elleni szabadságharc emblematikus alakjaForrás: Intercom

A kampánynak sosincs vége

Nick Clegg brit miniszterelnök-helyettes, a Liberális Demokraták elnöke telefont ragadott, és folyamatosan hívogatta a párt skóciai támogatóit és potenciális szavazóit, hogy rávegye őket: menjenek el voksolni, és a „nemet” ikszeljék be.

Van, ahol már mindenki leszavazott

A közösségi oldalakon elterjedtek olyan hírek, hogy néhány szavazóhelyiség bezárt, mert a regisztrált szavazók száz százaléka leadta a voksát. A hír nem igaz – írta a Telegraph. Ezek a szavazóhelyiségek is nyitva maradnak a hivatalos zárásig, így aki akarja, itt is leadhatja levélben a szavazatát.

A részvétel azonban várhatóan elképesztően magas lesz – elérheti a 85 százalékot.

Cikkünk folyamatosan frissül.