Több mint százezer pedofil képet találtak egy pap számítógépén

Vágólapra másolva!
A Vatikánban kedden letartóztatott volt pap számítógépein pedopornográf fotók és videók tömegét találták a Corriere della Sera olasz napilap értesülése szerint.
Vágólapra másolva!

A tizenévesekkel készült felvételekből több mint százezret találtak a Wesolowski által 2008-2013 között a Dominikai Köztársaság fővárosában, Santo Domingóban vezetett nunciatúra számítógépén. További fotókat és videókat rejtett a volt nuncius hordozható számítógépe is, amelyet gyakori utazásai során magával vitt.

Nemzetközi pedofil hálózat

A Corriere della Sera úgy tudja, az ügyben nyomozó vatikáni és Santo Domingó-i hatóságok szerint fennáll a gyanúja annak, hogy Józef Wesolowski nemzetközi pedofil szervezet tagja. Elektronikus levelezése segítségével igyekeznek rekonstruálni azt a hálózatot, amellyel a volt pap kapcsolatban állt. A feltételezések szerint a hálózathoz tartozik Francisco Javier Occi Reyes diakónus, a volt nuncius egykori munkatársa, akit szintén pedofília vádjával a karib-tengeri ország rendőrsége tavaly nyáron tartóztatott le. A Vatikánból érkező hírek szerint Józef Wesolowski letartóztatásakor azt mondta, mindent meg tud magyarázni. A vatikáni ügyészek a következő napokban hallgatják ki őt.

Féltékeny püspök bosszúja

Olasz sajtóértesülések szerint nem hajlandó távozni Rogelio Ricardo Livieres Plano, a paraguayi Ciudad del Este püspöke, akit a Szentszék csütörtökön mozdított el tisztségéből. Levelet írt a Vatikánba "alaptalannak és jogtalannak" nevezte eltávolítását hangsúlyozva, hogy a rá féltékeny püspöktársai bosszújáról van szó. A püspök hozzátette: miközben Ferenc pápa a párbeszéd egyházát hirdeti, neki nem volt lehetősége a pápával beszélni. "Ferenc pápának az Úr előtt kell majd elszámolnia ezzel..." - írta a püspök, akivel szemben az a vád merült fel, hogy elhallgatta az egyházmegyéjében történt szexuális visszaéléseket.

Egy év alatt 40 papot rúgtak ki

A La Repubblica napilap a papok által elkövetett szexuális visszaélések eseteit kivizsgáló Hittani Kongregáció 2000-2012 közötti adatait közölte. Ezek szerint a 2000-2009 időszakban évi 300 bejelentés érkezett, 2010-2012 között évi 600. Az áldozatok 10 százaléka kisgyerek, hatvan százaléka fiatalkorú, a többiek felnőttek voltak. Pedofília miatt 2011-2012 között 400 papot helyeztek laikus státusba.