Vágólapra másolva!
Ötvenezer dolláros kártérítést követel a spermabanktól egy ohiói leszbikus pár, mert egyikük véletlenül fekete donortól kapott spermát. A kislányt máris hátrányos megkülönböztetés éri, mert egy 98 százalékban intoleráns fehérek lakta településen él.
Vágólapra másolva!

Az ohiói Uniontownban élő Jennifer Cramblett 2012-ben telefonon a 380-as donortól rendelt spermiumot, a spermabankban azonban valaki véletlenül rosszul olvasta a kézzel írt számokat, és így a 330-as lett az „apa”.

Cramblett öt hónapos terhes volt, amikor partnerével – akivel a megtermékenyítés előtt nem sokkal kötöttek házasságot New Yorkban – később újabb „adagokat” rendelt, hogy a kicsinek legyen testvére. Ekkor derült ki, hogy a sperma nem fehér, hanem fekete férfitól származik.

A spermabank elnézést kért, és visszaadta a befizetett pénz egy részét.

Nem a bőrszín számít

A párnak azonban ez nem elég, ötvenezer dolláros kártérítésre perlik a spermabankot. A település lakói ugyanis, ahol élnek, 98 százalékban „faji kérdésekben intoleráns” fehérekből áll, és nem akarják, hogy az immár kétéves Paytonnak hátrányos megkülönböztetésben legyen része.

A pénzre a költözéshez van szükség, hiszen kár nem érte őket: Payton egészséges, gyönyörű kislány, akit mind a ketten imádnak.

Azt is szeretnék a perrel elérni, hogy hasonló eset soha senkivel ne történhessen meg. „A spermabank olyan hibát követett el, amelyet nem lenne szabad. Végül is nem pizzát rendeltek” – jegyezte meg az NBC Newsnak nyilatkozva az ügyvédjük.