A katalán elnök magasról tesz az alkotmányra

Vágólapra másolva!
Artur Mas katalán elnök rendeletet adott ki csütörtökön a Barcelona által november 9-ére kiírt függetlenségi népszavazás választási bizottságának létrehozásáról.
Vágólapra másolva!

A katalán elnök dacol azzal, hogy a spanyol alkotmánybíróság hétfőn megfosztotta jogalapjától a referendumot, bár kissé ellentmondásosan cselekszik. Kedden elindította a részvételre buzdító kampányt, de még aznap felfüggesztette. Ennek ellenére a regionális kormány szóvivője azt közölte akkor, hogy elszántan haladnak tovább a népszavazás előkészületeivel. A választási bizottság létrehozásáról szóló rendelet pénteken lép hatályba - közölte csütörtök este a szóvivő.

Nincs jogalap

A spanyol alkotmánybíróság hétfőn fogadta be a központi kormánynak a népszavazással kapcsolatos alkotmányossági kifogásairól szóló beadványát. A spanyol törvények alapján, amint elindul az alkotmánybírósági eljárás, a beadvány tárgyával kapcsolatos törvényt automatikusan felfüggesztik. Így jelenleg nincs jogalapja a katalán népszavazásnak. Az alkotmánybíróság azonban döntést valószínűleg csak hónapok múlva hoz.

Törvénytelenség?

A referendum ellenzői szerint a katalán kormány minden egyes előkészítő lépéssel egyre jobban belesüllyed a törvénytelenség állapotába, végül intézményi válság állhat elő.
Annak érdekében, hogy a népszavazás megtartását támogató katalán pártok közös álláspontot képviseljenek a kialakult helyzetben, Artur Mas péntekre tanácskozást hívott össze.