Minden tizedik dolgozóját kirúgja a CNN tulajdonosa

2014.10.07. 08:36

Csaknem 1500 embert, dolgozóinak mintegy 10 százalékát bocsátja el az egyebek között a CNN hírcsatornát, a TNT és a Cartoon Network tévécsatornát üzemeltető amerikai Turner Broadcasting Systems.

A bejelentés szerint a leépítés "minden szintet" érint a cégen belül, a hírszerkesztőségeket, a szórakoztató- és sportcsatornákat, valamint az üzleti részleget is. Csak a CNN-től háromszáz dolgozó távozik majd a következő hetekben, és összesen 1475 munkavállalójától válik meg 18 telephelyén a Time Warner médiakonszernhez tartozó Turner – számolt be a leépítésről a CNN.

A cég augusztusban már végrehajtott egy jelentősebb leépítést, akkor hatszáz veterán dolgozójának tett olyan ajánlatot, hogy a szerződésükből hátralévő idővel arányos kompenzáció fejében megválna tőlük. 

A leépítésekkel elért költségcsökkentéssel megspórolt összegeket a cég új műsorokba és technológiai fejlesztésekbe tervezi befektetni. Az elbocsátások mellett 150 új dolgozót vesznek fel olyan területeken, amelyek növekedést mutatnak, és befektetést követelnek meg. Hogy pontosan melyek ezek a területek, arról nem közölt információkat a cég vezérigazgatója, John Martin.