Kárpátaljai magyar falvakban kaphatnak földet az ukrán katonák

Vágólapra másolva!
Több ukrajnai internetes portál is arról számolt be, hogy a beregszászi járásban, többek között Csonkapapi község területén adnának földet a keleti harcokban részt vevő ukrán katonáknak.
Vágólapra másolva!

Az információk szerint a helyi földhivatal közel 49 hektár termőföldet jelölt ki, amelyen háztáji gazdálkodást folytathatnának majd a hadfiak. Ezek olvastán a kárpátaljai magyarok gyanakodva kapták fel a fejüket, sokan ugyanis a helyi, egy tömbben élő magyarság felhígításának szándékát, illetve veszélyét vélik az intézkedés mögött. A hírek hátterének a Kárpáti Igaz Szó próbált utánajárni.

Szó sincs róla

A beregszászi járási földhivatal vezető szakembere szerint szó sincs arról, hogy Ukrajna keleti részéből telepítenének a szóban forgó faluba ukrán katonákat. Igaz, még Torzsás Magdolna is csak valószínűsíteni tudja azt, hogy ez az intézkedés csak a Kárpátaljáról besorozottakat érintené. Mint mondja, a szóban forgó országos rendelet már két hónapja érvénybe lépett, és minden járásra vonatkozik, a Bereg-vidéket is beleértve. Ennek értelmében a keleti frontra vezényelt katonák családtagjai olyan, a falvak közigazgatási határain kívül eső, parlagon heverő földterületeket igényelhetnek, amelyek alkalmasak a mezőgazdasági művelésre.

Családonként két hektár

- Családonként maximum két hektárt kaphatnak, amin csak termelni lehetne, azaz építeni, lakni nem – mondta a földhivatal vezetője, aki hozzáfűzte, hogy azért a színmagyar Csonkapapi térségére esett a választás, mert csak ott van megfelelő mennyiségű szabad földterület.

A beregszászi járási közgyűlés elnöke kétli, hogy bárkinek is kedve volna messze földről idejönni, hogy ezen az isten háta mögötti, a magyar határ közvetlen közelében fekvő helyen gazdálkodásba fogjon.

Nincs jelentkező

– Nem hiszem, hogy ilyen üzemanyag- és vetőmagárak mellett bárhonnan elmennek földet szántani Csonkapapi határába. Szerintem mindenki ott szeretne gazdálkodni, ahol él – fejtette ki a Kárpáti Igaz Szó munkatársainak Seder Ilona.

Bár hetek óta érvényben van már a szóban forgó rendelet, eddig egyetlen érdeklődő sem jelentkezett.