Több száz katona tüntet Kijevben

Vágólapra másolva!
Az Ukrán Nemzeti Gárda sorkatonáinak százai a leszerelésüket követelve tüntetést kezdtek hétfőn Kijevben, az elnöki hivatal épülete előtt.
Vágólapra másolva!

Helyszíni becslések alapján mintegy háromszázan vonultak a belvárosban lévő hivatali épület elé. A demonstráló sorkatonák száma egyre nő. A késő délutáni órákban Olekszandr Terescsuk belügyminisztériumi főosztályvezető arra kérte a tüntetőket, hogy foglalják írásba követelésüket. A demonstráló gárdisták azonban ezt elutasították, és azt is, hogy tárgyalóküldöttséget állítsanak össze. Kijelentették viszont, hogy nem mozdulnak az elnöki hivatal elől.

Harcoltak az oroszbarát szakadárok ellen

A tiltakozóakció résztvevői elmondták, hogy követelik azoknak a sorkatonáknak a leszerelését, akik már leszolgálták az idejüket. Ugyanakkor cáfolták azokat a sajtójelentéseket, amelyek szerint azért vonultak volna ki tüntetni, mert nem kapták meg az illetményüket. A belügyi tárca alá tartozó Nemzeti Gárda egyike azoknak az erőknek, amelyek Kelet-Ukrajnában az oroszbarát szakadárok által elfoglalt terület visszaszerzéséért folytatnak harcot a fél éve tartó, Kijev által terrorellenesnek elnevezett hadművelet keretében.

A parlament március közepén fogadta el az Ukrán Nemzeti Gárda nevű fegyveres alakulat létrehozásáról szóló törvényt a belügyminisztérium alá tartozó egységek reformjának részeként. Nemzeti Gárda néven már működött fegyveres alakulat Ukrajnában 1991-től, amelyet azonban 2000-ben Leonyid Kucsma akkori elnök feloszlatott.

A donyecki repülőteret is védték

A jogszabály szerint a Nemzeti Gárda feladata az állampolgárok életének, szabadságának és törvényes érdekeinek védelme a büntetőjog alá tartozó és egyéb törvénytelen túlkapásokkal szemben, a társadalmi rend védelme és a lakosság biztonságának szavatolása, valamint – a rendvédelmi szervekkel együttműködve – az állambiztonság biztosítása, az államhatárok védelme, terrorcselekmények elhárítása, valamint illegális fegyveres csoportok, terror- és bűnszervezetek tevékenységének megakadályozása. Kelet-Ukrajnában egyebek között az ukrán erők ellenőrzése alatt lévő donyecki nemzetközi repülőtér védelmében is részt vesznek gárdisták.