Hongkongban megkezdődött a kordonbontás

Tüntetés Hongkongban
Tüntetés Hongkongban
Vágólapra másolva!
Megtisztította a barikádoktól Hongkongban a rendőrség péntek reggelre a város egyik legforgalmasabb negyedében, Mongkokban a tüntetők által elfoglalt utat, illetve útkereszteződést.
Vágólapra másolva!

A hongkongi rendőrség immár harmadik napja hajtott végre gyors kora reggeli akciókat, amelyek során több százan szabaddá tették a közterületet, a tüntetőket egyrészt körbevéve, másrészt a diákok által tákolt és többnyire bambuszból szerelt barikádokat, torlaszokat lerombolva. Az utak védelmére fémkordonokat állítottak. A művelethez kéziszerszámokat, helyenként teherautókra szerelt darukat használtak.

Pénteken a sátrakat és ernyőket is eltakarították, de folyamatosan azt hangoztatták, és ezt erősítette meg parancsnokuk is, hogy akciójuk a területfoglalás felszámolására és nem a tüntetők ellen irányul. A tüntetők - mondták - az utak mellett maradhatnak és "megtarthatják tulajdonukat".

Tüntetés Hongkongban Forrás: MTI/EPA/Rolex Dela Pena

Lefeküdtek, leültek

A diákok egy része próbára tette a rendőrök elszántságát, és az aszfaltra feküdt vagy leült. Mások hangosan fogadkoztak, hogy visszatérnek a társaikkal együtt. Egy csoport máris kísérletet tett az egyik út elfoglalására, de nem járt sikerrel.

A legfrissebb jelentések szerint az érintett területen már részlegesen megindult a forgalom, az első autókat motoros rendőrök kísérték fel. Civil ruhás rendőrök az út mentén sorfalat állva tapssal üdvözölték őket.
Eközben Hongkong Admiralty negyedében, a kormányzati központ szomszédságában százak töltötték az éjszakát a szabadban, illetve sátraikban, és továbbra is vannak utak, amelyeket a diákok tartanak az ellenőrzésük alatt.

Hetek óta

Az immár hetek óta tartó területfoglalásokkal és a diákokkal szemben az utóbbi időben egyre több indulatos bírálat fogalmazódott meg Hongkongban a helyi lakosság részéről, és ellentüntetők is hangot adtak tiltakozásuknak a közlekedést a város több pontján megbénító, az üzleti életet akadályozó mozgalommal szemben.

A helyi törvényhozás turizmust felügyelő tagja, Jiu Szi-ving arról számolt be, hogy a Foglald el a központot! akciója miatt a szállodai szobafoglalások október és december között a vártnál is alacsonyabbak, 10 éves mélypontra zuhantak. Sok a lemondás is. Becslése szerint a kihasználtság az elmúlt évinek az 50-60 százalékára eshet vissza a következő két hónapban. Az utazási irodák ugyancsak panaszkodnak; ráadásul az ott működő 1700 irodának a 90 százaléka kicsi, vagy közepes méretű, ami azt jelenti, hogy ha nem jutnak készpénzhez, többen kénytelenek lesznek lehúzni a rolót - állapította meg Jiu.

Elutasították a diákokat

Hongkong első embere csütörtökön sajtótájékoztatóján elutasította a diákok által követelt nyilvános jelölés lehetőségét a 2017. évi kormányzóválasztáson, és megerősítette: a végső jelöltek személyét egy 1200 fős jelölőbizottság választhatja majd ki. Leung Csun-jing ugyanakkor közölte, a kormányzat hajlandó egyeztetni a diákokkal arról, mi az, ami a fennálló keretek között megvalósítható. Bíznak abban is, hogy a múlt héten elhalasztott tárgyalások elindulhatnak.