Obama szerint nincs semmiféle ebolapánik

Az ENSZ-közgyűlés 69. ülésszaka
Barack Obama
Vágólapra másolva!
Nincs ok pánikra, az Egyesült Államokban nincs ebolajárvány, az ország felkészült arra, hogy megakadályozzák a betegség terjedését – hívta fel a figyelmet Barack Obama. Az elnök az amerikai lakosságot próbálta megnyugtatni, mivel komoly riadalmat okozott, hogy a dallasi kórházban két ápolónő is elkapta a fertőzést.
Vágólapra másolva!

„Az ebola egy olyan betegség, amelyet nehéz elkapni. Ismertem és megöleltem olyan orvosokat és ápolókat, akik ebolás beteget láttak el. Ismertem egy ebolás beteget is, aki meggyógyult. És jól vagyok” - mondta az elnök. Hangsúlyozta: egyetlen ország sincs felkészülve jobban arra, hogy szembenézzen az ebola fenyegetésével, mint az Egyesült Államok. „Habár egyetlen eset is túl sok itthon” - tette hozzá.

Tanultak a hibákból

Barack Obama szerint nincs ok hisztériára vagy pánikra. Az Egyesült Államok 300 millió lakosa közül három, az országban diagnosztizált ebolaeset fordult elő: egy férfi, aki a betegséget Libériában kapta el, majd miután Amerikába utazott meghalt, és a két ápolónő, akiket ő fertőzött meg a kezelés során - idézte fel az eseteket.

Barack Obama szerint nincs ok hisztériára vagy pánikra Forrás: MTI/EPA/Seth Wenig

Az amerikai elnök azt mondta: tanultak a dallasi kórházban elkövetett hibákból és az így szerzett ismereteket közzéteszik, hogy másik kórházban ne ismétlődjön meg.”Tudjuk, hogyan harcoljunk ez ellen a betegség ellen” - jelentette ki.

Nem lesz tilalom

Az Egyesült Államok nem tervezi, hogy leállítja a fertőzött országokból érkező repülőjáratokat, mivel azzal elszigetelnék az egész régiót, sokkal nehezebb lenne az egészségügyi személyzet és a szolgáltatások eljuttatása a térségbe, amely csak rontaná a helyzetet - erősítette meg álláspontját, amely miatt több kritikát is kapott a republikánus ellenzéktől.