Elfogadták az európai klímastratégiát

A fosszilis energiahordozók elégetése okozza a legnagyobb problémát
Vágólapra másolva!
Megállapodásra jutottak péntek hajnalba nyúló megbeszéléseiken az Európai Unió állam-, illetve kormányfői a közösség 2030-ig szóló klíma- és energiastratégiájáról - jelentette be a csúcstalálkozó első napjának végeztével Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke.
Vágólapra másolva!

Az egyezség értelmében a tagállamok kötelezően, kikényszeríthető módon az 1990-es szinthez képest legalább 40 százalékkal mérséklik szén-dioxid-kibocsátásukat, 27 százalékra növelik a megújuló forrásokból származó energia arányát energiatermelésükben és az előrevetített számításokhoz képest szintén 27 százalékkal javítják az energiafelhasználás hatékonyságát. Így az Európai Unió az elköteleződés pozitív üzenetével jelenhet meg a 2015 végén Párizsban megrendezendő ENSZ-klímacsúcson - közölte Herman Van Rompuy. Tudatta ugyanakkor, hogy egyes tagállamok kérése az volt, hogy a párizsi klímacsúcs után tekintsék át még egyszer a mostani megállapodást. "De nem fogjuk felhígítani, nem megyünk a mostani vállalásaink alá" - jelentette ki az Európai Tanács elnöke.

Nem volt könnyű

Az uniónak 2020-ig már van klímavédelmi és energiastratégiára, 2021 pedig Van Rompuy szavai szerint ha nem is a holnap, de a holnapután, a gazdasági szereplőknek pedig kiszámíthatóságra van szükségük, és ezen a téren az Európai Unió állta a szavát, bizonyosságot kínál. "Nem volt könnyű, egyáltalán nem" - fogalmazott az Európai Tanács elnöke. Van Rompuy arról is beszélt, hogy a stratégia egyik vezérelve a szolidaritás, annak érdekében, hogy az alacsonyabb bevételekkel bíró tagállamok is felzárkózhassanak, valamint, hogy a költséghatékonyságot is szem előtt tartja, és a versenyképesség szempontjait sem hagyja figyelmen kívül. Ott kell csökkenteni, ahol ez a legolcsóbban megtehető - foglalta össze a belga politikus, aki egy példát is hozott erre.

Forrás: AFP/Dimitar Dilkoff

Dánia a dupla üvegezés hazája

Ha például Dániában már minden épület hőszigetelő duplaüvegű ablakokkal rendelkezik, akkor Dánia, ahelyett, hogy fajlagosan kisebb energia-megtakarítást eredményező triplaüvegezésbe kezd, finanszírozhat ugyanabból a pénzből duplaüvegezést olyan tagállamokban, ahol arra szükség van, mert az uniós szinten nagyobb hatékonyságnövekedést eredményez, Dánia pedig elkönyvelheti, hogy megtette a magáét.

Németország 2%-ra a céltól

Angela Merkel német kancellár sajtótájékoztatóján elmondta: Németország már jelenleg is 25 százalékkal javította az energiafelhasználás hatékonyságát, így hamarosan el is érheti a 27 százalékos célt.
Van Rompuy azt is elmondta, hogy az energiahatékonyság terén vállalt célt 2020-ban felül lehet majd vizsgálni. A megújuló energia felhasználása terén az EU gyakorlatilag a jelenlegi 14 százalékos arány megduplázását tűzte maga elé célként - mutatott rá Herman Van Rompuy. A politikus arra is kitért, hogy a technológia ezen a téren gyorsan fejlődik, a kitűzött célt pedig az unió egészének kell teljesítenie, nem a tagállamoknak külön-külön.

Minden ország áramexportőr lesz

Mindezek mellett az Európai Unió állam-, illetve kormányfői abban is megállapodtak, hogy 2030-ra olyan mértékben kell összekapcsolni a tagállamok villamosenergia-hálózatait, hogy minden ország képes legyen áramtermelésének legalább 15 százalékát exportálni. Ez Madrid határozott követelése volt, miután Spanyolország több áramot termel, mint amennyire szüksége van, főleg szélenergiából, ám Franciaország vonakodik fejleszteni a két ország közötti energia-összeköttetést, arra hivatkozva, hogy az alapvetően atomerőművei által ellátott áramhálózata nem tudná felvenni a spanyol exportot, mert a nukleáris létesítmények teljesítménye nem szabályozható olyan rugalmasan, ahogy a szélenergia-termelés ingadozik.

Nagyratörő stratégia

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke örömének adott hangot, hogy az Európai Tanács végül elfogadta, amit a bizottság januárban javasolt. Ez jó hír a klímaváltozás elleni küzdelemben - vélekedett a bizottság elnöke, aki szerint nincs a világon még egy ilyen nagyratörő energiastratégia. "Akkor sokan azt mondták, ez rossz terv rossz időpontban. De bebizonyosodott, hogy a kétkedők tévedtek" - hangsúlyozta Barroso. A portugál politikus az összeköttetéseket létfontosságúnak nevezte az egységes energiapiac szempontjából.