Merkel és Andor nem támogatja az EU-bevándorlás brit korlátozását

Vágólapra másolva!
Sem Angela Merkel német kancellár, sem Andor László illetékes EU-biztos nem támogatja az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgás korlátozását célzó brit követeléseket - írta a The Sunday Times.
Vágólapra másolva!

A tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap a brüsszeli EU-csúcson szólaltatta meg Angela Merkelt, aki kijelentette: Németország "nem fogja piszkálni" az EU-n belüli szabad mozgást szabályozó alapelveket.

Kevesebb visszaélést

Merkel szerint Németország abban egyetért Nagy-Britanniával, hogy elejét kell venni a visszaéléseknek a fogadó országok szociális ellátórendszerével. Éppen most folyik egy eljárás német kezdeményezésre az Európai Unió bíróságán egy román bevándorlóval szemben, aki azt követeli, hogy a német állam fizessen neki munkanélküliségi ellátást, jóllehet Németországban nem volt állása - mondta a német kancellár. Hozzátette: megállapodott David Cameron brit miniszterelnökkel abban, hogy majd együtt értékelik az adott ügyben születő bírósági végzést.

Merkel ellenzi

Merkel szerint azonban az unión belüli szabad mozgás alapvető elvéhez

.
Andor László, a hamarosan távozó Európai Bizottság foglalkoztatási és szociális ügyekért felelős biztosa a brit lapnak nyilatkozva kijelentette: német kormányilletékesek neki is többször egyértelművé tették, hogy Berlin nem fog hozzájárulni az Európai Unión belüli migráció semmiféle korlátozásához, mivel a német gazdaság óriási mértékben függ a munkaerőimporttól.

Andor László hozzátette: nem hiszi, hogy bármely más EU-tagállam támogatná az unión belüli szabad mozgás "önkényes korlátozását". A mozgásszabadság alapvető uniós jog volt már akkor is, amikor Nagy-Britannia csatlakozott a közösséghez, és az nem megy, hogy ez a szabadságjog csak addig érvényes, amíg az emberek ténylegesen el nem kezdenek mozogni - fogalmazott a magyar EU-biztos.

Kívül tágasabb

A Konzervatív Párt, a brit kormánykoalíció vezető ereje - gyakran a liberális koalíciós partner ellenkezésével dacolva - az elmúlt hónapokban egymás után jelentett be intézkedéseket és terveket az uniós állampolgárok nagy-britanniai munkavállalási feltételeinek szigorítására, és az unión belüli szabad munkavállalás egész rendszerének átalakítását is követeli. London emiatt többször is komoly konfliktusba keveredett Andor Lászlóval, akinek ismételt bíráló nyilatkozatait rendre éles ellenkritikákkal fogadták brit politikusok.

Döntsön a nép

A brit kormányzati álláspont az, hogy Nagy-Britanniának újra kell tárgyalnia az Európai Unióhoz fűződő viszonyrendszerét, a tárgyalási folyamat középpontjában a bevándorlásnak kell állnia, utána pedig népszavazást kell tartani arról, hogy e tárgyalások eredményei alapján a brit választók az EU-ban akarnak-e maradni, vagy távozni kívánnak az unióból.