Lemondanak az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői

Vágólapra másolva!
Jobb eredményre számított a romániai államfőválasztáson az Erdélyi Magyar Néppárt. Toró T. Tibor pártelnök és Szilágyi Zsolt alelnök, a párt államfőjelöltje bejelentette, hogy a szombati marosvásárhelyi elnökségi ülésen benyújtják lemondásukat. 
Vágólapra másolva!

A 98,3 százalékos feldolgozottságú adatok szerint az EMNP jelöltjének a szavazatok 0,56 százalékát sikerült megszereznie a vasárnapi voksoláson, míg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség jelöltjére, Kelemen Hunorra a választók 3,5 százaléka szavazott.

Szilágyi Zsolt hétfői kolozsvári sajtótájékoztatóján gratulált Kelemen Hunornak, a magyar-magyar verseny győztesének. Toró T. Tibor kijelentette: az EMNP jelöltje a magyar pártokra leadott szavazatok közel 14 százalékát szerezte meg, ezzel a párt megőrizte azt a támogatottságát, amelyet a 2012-es parlamenti választásokon is a magáénak tudott, de nem sikerült ezen javítania.