Áttörés történt a kínai-japán viszonyban

2014.11.08. 14:39

Nagy lépésnek nevezte a kínai-japán kapcsolatok normalizálásának útján a kínai külügyminiszter azt a négypontos megállapodást, amelyben a felek pénteken állapodtak meg Pekingben. Vang Ji szombaton találkozott japán kollégájával, Fumio Kisidával.

Az elmúlt évtizedek mélypontjára süllyedő diplomáciai és gazdasági kapcsolatoknak lendületet adhat az az elvi nyilatkozat, amelynek alapján a két ország helyre kívánja állítani a politikai, diplomáciai és biztonsági párbeszédet. Peking és Tokió egyaránt elismerte: a kelet-kínai tengeri Tiaojü/Szenkaku szigetekkel kapcsolatban eltérő álláspontot képviselnek.

A kínai diplomácia vezetője úgy fogalmazott, hogy a japán félnek komolyan kell vennie a megállapodást és tartania kell magát  ahhoz. Vang szerint Tokiónak el kell köteleznie magát a kétoldalú kapcsolatok megjavítása mellett

Kisida a mintegy 50 percen át tartó megbeszélésen egyebek között kifejtette hazájának a kelet-kínai szigetek hovatartozásával kapcsolatos álláspontját, miközben azt is kijelentette, hogy az elvi megállapodást fontos fejleménynek tartja, s azt országa kész betartani. A japán politikus újságíróknak azt nyilatkozta, hogy partnerével megállapodott a  magas szintű tárgyalások újraindításában is.