Támogatja az önálló Palesztinát az uniós külügyi főképviselő

eu csúcs meglepetés új jelöltek
Italian foreign affairs minister Federica Mogherini at the start of European Foreign affairs council at the EU headquarters in Brussels, Belgium on 12.05.2014 European ministers will make final preparations for the launch of a new European Institute of Peace.
Vágólapra másolva!
Az önálló Palesztina mellett szállt síkra Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi főképviselője gázai látogatásán.
Vágólapra másolva!

Támogatja a palesztin állam létrejöttét az Európai Unió új kül- és biztonságpolitikai főképviselője. Federica Mogherini szombaton palesztin területen úgy fogalmazott, a világ nem engedheti, hogy a nyári konfliktus után újabb háború legyen Gázában.

Federica Mogherini az önálló Palesztina mellett áll. Forrás: Picture-Alliance/AFP/Wiktor Dabkowski

„Szükség van palesztin államra, ez a végső cél, és ez az Európai Unió álláspontja” – jelentette ki gázai látogatásán. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt hat évben véghezvitt három izraeli offenzíva után a világ nem engedheti, hogy egy negyedik is legyen. E minőségében először jár a Közel-Keleten. Látogatása célja, hogy előmozdítsa az Izrael és a palesztinok közötti béketárgyalásokat.

Jeruzsálemben pénteken az erőszak kiújulásának veszélyére hívta fel a figyelmet. Kijelentette, eljött az ideje, hogy az Európai Unió teljes politikai súlyát latba vesse annak érdekében, hogy Izrael és a palesztinok visszatérjenek a tárgyalóasztalhoz.

Az övezetet irányító Hamász radikális szervezet és Izrael a nyáron 50 napig tartó háborút vívott egymással, több mint 2100 palesztin halt meg. Az izraeli áldozatok száma meghaladta a hetvenet.