Hazatér gyógykezelésre Vojislav Seselj

2014.11.12. 11:56

A hívei fogadják kora délután a belgrádi repülőtéren a Szerb Radikális Párt vezetőjét, aki háborús bűnök vádjával áll a nemzetközi bíróság előtt. Humanitárius okokból engedélyezték ideiglenes szabadon engedését, hogy otthon kezeltethesse rákbetegségét.

Seselj több mint 11 éve van őrizetben, azzal vádolják, hogy háborús bűnöket követett el Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és Szerbiában. Önként adta fel magát.

Tavaly állapították meg, hogy rákos, és az egészségi állapota azóta nagyon leromlott – számolt be a balkaninsight.com.

A szerb kormány garanciákat vállalt arra, hogy a gyógykezelés után Seselj visszatér Hágába, és otthon tartózkodása alatt nem fog érintkezésbe lépni sem szemtanúkkal, sem pedig áldozatokkal.

Maga Seselj viszont korábban bosszút fogadott. „Ha Szerbiába érkezem, nem gyógykezeléssel töltöm majd az időmet; minden erőmet a bosszúra fordítom” – idézték a szavait médiajelentések a múlt héten.

Pártja szombaton nagyszabású üdvözlő megmozdulást szervez Belgrád központjában, amelyen várhatóan maga Seselj is beszédet mond majd.