Két fiatal nő halálát okozhatta a koszos fogorvos

Vágólapra másolva!
A nottinghamshire-i rendőrség két fiatal nő halála ügyében nyomoz. Mindkettejüket kezelte az a fogorvos, aki súlyosan megsértette a higiéniai előírásokat, ezért 22 ezer páciensét szólították fel az egészségügyi hatóságok kivizsgálásra.
Vágólapra másolva!

A 23 éves Amy Duffielden műtéti beavatkozást végzett tavaly Desmond D’Mello, akit felfüggesztettek az állásából, mert kiderült, hogy a higiéniai szabályok súlyos megsértésével fertőzésveszélynek tette ki a pácienseit.

A fiatal lány egy héttel a fogorvosi kezelés után influenzaszerű tünetekre és rendszertelen szívdobogásra kezdett panaszkodni, és három nappal később meg is halt a kórházban. Halálának oka: akut vírusos izomgyulladás.

A rendőrség most azt vizsgálja, van-e összefüggés a lány halála és a fogorvosi kezelés között. Egyelőre azonban nem bűncselekmény ügyében nyomoznak, hanem a helyi halottkém kérésére.

Egyelőre nincs bizonyíték

Vizsgálják egy 29 éves nő halálának a körülményeit is, aki szintén tavaly augusztusban vesztette életét, és abban a hónapban nála is sebészeti beavatkozást hajtott végre a fogorvos.

Egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a halála és a kezelés között lenne kapcsolat.

Az egészségügyi hatóságok felszólítottak mindenkit, akit D’Mello a 32 éves praktizálása alatt kezelt, hogy menjenek el HIV- és hepatitiszszűrésre. Nagy-Britannia történetében ez a legtöbb embert érintő figyelmeztetés – emlékeztetett a Telegraph, amely beszámolt arról is, hogy alig egy órával a felszólítás elhangzása után gyülekezni kezdtek az aggódó egykori betegek a külön e célra létrehozott sürgősségi ügyelet előtt.