Hongkongi tüntetők törtek be a törvényhozás épületébe

Vágólapra másolva!
A választási reformért nyolcadik hete területfoglalással tüntető hongkongi diákok kis csoportja kedden egy mellékajtón át behatolt a helyi törvényhozás épületébe, miközben társaikat rohamrendőrök akadályozták meg az épület megostromlásában.
Vágólapra másolva!

A rendőrségi kordon fémrúdjaival és betondarabokkal betörték az épület üvegajtaját. Néhány tüntetőnek szemtanúk szerint sikerült bejutnia az épületbe. A helyszínre érkező rohamrendőrök paprikaspray és gumibotok segítségével akadályozták meg, hogy a tüntető tömeg behatoljon a bíróságra.

Az incidens egyébként néhány órával azután történt, hogy a közterületek felszabadítására vonatkozó bírósági végzés végrehajtóinak sikerült elérni a városközpont egy részének megtisztítását a tüntetőktől.
A hongkongi diákok szeptember 22-én kezdtek később területfoglalássá bővült utcai tiltakozásokba, mert nem akarják elfogadni a hongkongi választási reform Peking által diktált menetrendjét. A soron következő, 2017-es kormányzóválasztáson első ízben minden választópolgár szavazhat, de - augusztusi pekingi döntés szerint - csak két-három jelöltre, azokra, akiknek személyéről egy 1200 fős bizottság dönt majd.

A szabad jelöltállítást és a jelenlegi, Pekinghez lojális kormányzó távozását követelő diákok szerint viszont a kínai kormány a jelöltek "előszűrésével" nem tartja be a demokratikus elveket. Úgy látják, hogy a jelölő bizottság, amelyről Peking azt állítja, a helyi társadalmi rétegeket fogja képviselni, Peking-barát politikusokat jelöl majd a kormányzói posztra.