Kivégezhetik Egyiptom volt elnökét

Vágólapra másolva!
Mohamed Murszi halálbüntetését követelte szerdai záróbeszédében a főügyész a megbuktatott egyiptomi elnök ellen kémkedés vádjával indított perben.
Vágólapra másolva!

Az ügyben Murszin kívül a mögötte álló Muzulmán Testvériség - időközben betiltott - iszlamista szervezet 35 tagja ellen folyik eljárás. A volt államfő és segítői ellen az a vád, hogy egyéves kormányzásuk alatt az állambiztonságot közvetlenül érintő, kényes dokumentumokat juttattak külföldi szervezetek és titkosszolgálatok kezébe.

Árulónak nevezték Murszit

Háled Dijá főügyész árulónak nevezte Murszit, aki szerinte egyebek mellett az iráni forradalmi gárda megbízásából azon ügyködött, hogy káoszba döntse Egyiptomot. A tavaly július 3-i elmozdítása óta fogságban lévő exelnök egy hírportál leírása szerint a vád elhangzása után kiabálni kezdett, szavait azonban nem lehetett hallani, mivel a tárgyalás alatt hangszigetelt üvegű ketrecben volt.

Emberölésre való felbújtás a vádak között

Murszival szemben jelenleg több eljárás is folyik - például emberölésre való felbujtásért - amelyekben, ha bűnösnek nyilvánítják, szintén halálbüntetést kaphat. A szerdai ülésen Murszi közölte, hogy a következő tárgyaláson a védelem nevében saját magát akarja képviselni. A védelem záróbeszédjének időpontjaként november 26-át jelölte ki a bírói testület.