Lefejezésre készült három terroristajelölt Londonban

Vágólapra másolva!
A vádhatóság szerint a két hete őrizetbe vett csoport arra készült, hogy az utcán elrabol valakit és lefejezi, hasonlóan ahhoz, ahogy az Irakban és Szíriában tevékenykedő, Iszlám Állam nevű szélsőséges terrorcsoport tette több nyugati túszával.
Vágólapra másolva!

Terrorcselekmény előkészítése címén emeltek vádat Londonban három fiatal muszlim férfi ellen, akik feltehetően emberrablásra és foglyuk lefejezésére készültek.

A 21 éves Nadir Ali Sayedet, a 19 éves Yousaf Shah Syedet és a 27 éves Haseeb Hamayoont november 6-án vették őrizetbe Londonban a Scotland Yard terrorelhárító ügyosztályának emberei.

A brit kormány nemrég a második legmagasabb fokozatra emelte a terrorkészültségi szintet. David Cameron miniszterelnök az intézkedést azzal indokolta, hogy közvetlen fenyegetést jelent Nagy-Britannia nemzetbiztonságára az Iszlám Állam tevékenysége.

Az ötfokozatú brit készültségi rendszerben a korábbi "jelentős" helyett a "súlyos" kockázatra figyelmeztető riasztási szint lépett érvénybe. Ennek hivatalos meghatározása szerint "nagyon valószínű", hogy Nagy-Britanniát terrortámadás éri.

A készültségi listán ennél már csak egy magasabb riasztási fokozat van, a "kritikus", amelyet akkor rendelnek el, ha a brit kormány küszöbönálló nagyszabású merénylet terveiről kap konkrét értesülést.